Addig szivárogtatja zenéjét a Why Don’t We, amíg ki nem adhatja hivatalosan

Sőt, új daluk videója is megjelent!

A Why Don’t We fiúk körül pár hete még állt a bál, nem igazán tudtak úgy cselekedni, ahogy szerettek volna. Azóta viszont rendeződni látszik a helyzet és már az új dalukat, a Love Back-et is hallhattuk. Az év elején egyébként velünk is beszélgetett a bandából Zach és Jonah, sőt még üzentek is a MUSICDAILY olvasóinak!

Most viszont már a hivatalos kisfilmet is elkészítették az egyébként nagyon fülbemászó szerzeményükhöz, melybe rajongókat is bevontak, hiszen az október 6-ai koncertjükre, ami egyébként az első fellépésük volt majdnem 2 éven belül a járványhelyzet miatt, jegyeket osztogattak Los Angeles-ben néhány szerencsés fannak. A srácok a nap nagy részét forgatással és jegykiosztással töltötték, de természetesen egy kis minőségi idő eltöltésére is volt idő a rajongóikkal.

Ha ez az extrém aranyos és megható videó nem lenne elég kontent mára a srácoktól, akkor érdemes csekkolni a TikTok oldalukat, ahol új zenéiket szivárogtatják ki a követőiknek, ugyanis úgy tűnik, sajnos még mindig nem sikerült minden részletet tisztázniuk, hogy mikor és milyen zenét adhatnak ki hivatalosan. Az alábbi videóban is elhangzó Fantasy stílusban közel áll a fentebbi Love Back-hez, így nem lepődnénk meg, ha szépen lassan egy egész lemezt villantanának kedvenceink.

@whydontwemusic

if our lawyers see this no u didn’t

♬ FANTASY – whydontwemusic