Új dátumot kapott Avril Lavigne bécsi koncertje

Az eredeti koncert 2020 márciusában lett volna.

Úgy tűnik, végre fellélegezhet a zeneipar, ugyanis egyre több és több előadó tűnik bevállalni nagyobb koncerteket 2022-re. Többen hazánkba is érkeznek, mint a 5 Seconds of Summer vagy Shawn Mendes, és igaz, néhányan kihagynak minket, mint például Billie Eilish, Lorde, Dua Lipa vagy Ed Sheeran de közelünkben valahol biztosan színpadra lépnek.

2019-ben cikkeztünk először arról, hogy Avril Lavigne visszatérő lemezével, a Head Above Waterrel nyakába vette volna Európát is, miután az Egyesült Államokat végigjárta, de ez meghiúsult. Az énekesnő és csapata utána egy új dátumot jelentett be, mely idén márciusban lett volna – sajnos ezt sem sikerült megvalósítani, majd bejelentették, hogy dolgoznak egy végleges dátumon is már (amennyire a vírushelyzet engedi), és most, hónapokkal a koncert sokadik időpontja után, kaptunk egy 2022-es dátumot is.

A tervek szerint majdnem 2 évvel az eredeti időpont után léphet színpadra Avril a szomszédos Bécsben, ugyanis 2022. március 17-ét tűzték ki célul jelenleg. Ehhez pedig egy új plakátot is kaptunk. Jegyek korlátozott számban elérhetőek még ide kattintva.

A képből és a pletykákból kiindulva valószínűleg Lavigne kettő lemezzel fog turnéra indulni, hiszen új lemeze már nagyon érik, melyen visszatér pop-punk stílusához.