10 dolog, amit tudnod kell Marináról

Tudtad, hogy 13 kiadó ajánlatát utasította vissza?

Marina Diamandis karrierje több, mint egy évtizede indult, mikor is kiadta első kislemezét, majd a debütáló albumát, akkor még Marina and the Diamonds néven. A manapság csak szimplán Marinaként ismert énekesnő azóta még 4 lemezt tudhat maga mögött, ezek közül a legújabbat, az Ancient Dreams In a Modern Land-et pedig idén adta ki. Íme 10 érdekesség, amit érdemes tudni róla!

1. Wales-i és görög származású

Egy wales-i kisvárosban, Brynmawr-ban született, és egy még kisebb településen, Pandy-ben nevelkedett. Anyai ágról wales-i, apai ágról pedig görög származású, így 16 évesen Görögországba költözött, hogy megtanulja a nyelvet, és közelebb kerüljön a helyi kultúrához. 

2. A nagymamája is énekel egyik dalában

Görögországban sok időt töltött a nagymamájával, aki rengeteg görög népdalt tanított neki. Második lemeze, az Electra Heart az egyik dalának, a Fear and Loathing végén a nagymamáját hallhatjuk énekelni.

3. Mindig ellógott a kórusról

A wales-i Haberdashers’ Monmouth School for Girls iskolában végezte tanulmányait, és elmondása szerint itt kezdte el felfedezni a tehetségét:

Annak ellenére, hogy mindig ellógtam a kórusról, szuper énektanárom volt, aki meggyőzött róla, hogy bármire képes vagyok.

4. Mire utalt a művésznevében a The Diamonds? 

2005-ben rukkolt elő a Marina and the Diamonds művésznévvel, azonban a látszat ellenére ez nem egy bandára, hanem a jövendőbeli rajogóira utalt.

5. A legnagyobb inspirációi

A legnagyobb inspirációi közé tartozik a Spice Girls, Britney Spears, George Michael, Brody Dalle, és Madonna is:

Madonna hatására akartam popsztár lenni 15 éves korom óta.

6. 13 kiadót utasított vissza

Miután 2007-ben Myspace-en kereszül megjelentette az első, 100%-ig saját készítésű EP-jét, 14 kiadónak küldte el a demóit. Ebből 13 ajánlatát visszautasította, mert úgy érezte, nem engednék, hogy olyan zenét csináljon náluk, amilyet ő szeretne. 

7. A legkevesebb példányszámban elkelt listavezető album

2012-ben jelent meg az Electra Heart című koceptlemeze, ami az Egyesült Királyság albumlistájának az élén landolt, ám egy viszonylag negatív rekordot is megdöntött vele: kicsit több, mint 21 ezer eladott koronggal övé lett a legkevesebb példányszámban elkelt listavezető album. 

8. Katy Perry és a Coldplay előtt is fellépett

Katy Perry-t a 2011-es California Dreams turnén kísérte, a Coldplay-t pedig a 2011-től 2012-ig tartó Mylo Xyloto koncertsorozaton.

9. Többször is koncertezett hazánkban

Eddig összesen háromszor koncertezett Magyarországon: ebből kétszer a Szigeten lépett fel 2011-ben és 2015-ben, majd egy évre rá, 2016-ban az Akvárium Klubban a Neon Nature turné keretein belül. 

10. Miért változtatott a művésznevén?

2018-ban jelentette be, hogy ezentúl szimplán Marinaként ad majd ki zenét. Hogy mi állt a váltás hátterében? 

Több, mint egy évbe telt, mire rájöttem: az identitásom nagy része arról szólt, hogy ki vagyok művészként, és nem arról, hogy én ki is vagyok valójában.