Látványos show-ra számíthatunk.
Doja Cat
A tavalyi futurisztikus és extrém látványos fellépése után, mely során a Say So és a Like That slágereit adta elő, a rapper második alkalommal lép színpadra a gálán. Idén a Planet Her albuma két dalát, a Been Like That-et és a You Right-ot adja elő, és azt szinte biztosra állíthatjuk, hogy nem megy haza üres kézzel, ugyanis összesen 5, köztük az év videója és az év előadója kategóriákban is jelölték.
Shawn Mendes
Shawn idén már negyedjére mutatja meg a gálán, mit is tud: két éve a barátnőjével, Camila Cabello-val közösen robbantotta fel a VMA színpadát, idén pedig a Puerto Rico-i producerrel, Tainy-val közös Summer of Love-ját adja majd elő. Nem csak a fellépés miatt izgulhat az énekes az est során, ugyanis egy holdemberkéért is versenybe száll, méghozzá a legjobb pop kategóriában.
Justin Bieber & The Kid LAROI
2015 után most újra színpadra áll Justin Bieber, aki akkoriban What Do You Mean? című slágerével szántotta fel a színpadot. Idén nem egyedül, hanem The Kid LAROI-jal közösen fép fel, és a Stay című dalukat adják elő.
Twenty One Pilots
A srácok idén tértek vissza a hatodik, Scaled and Icy című lemezükkel, 6 év után pedig a VMA színpadára is visszatérnek, ahol a Saturday slágerükkel gondoskodnak majd a hangulatról. A banda egyébként egy szobrocskáért is versenybe száll, ugyanis a legjobb alternatív kategóriában a jelöltek között szerepelnek.
Chlöe
Chloe Bailey-t a testvérével alkotott duó, a Chloe x Halle tagjaként lett ismert, és már léptek fel együtt a VMA előműsorán tavaly, mikor is az Ungodly Hour-t adták elő. Idén az énekesnő azonban egyedül lép színpadra, és a főműsor részeként, hogy bemutassa debütáló szóló stúdióalbuma első dalát, a Have Mercy-t.
Lil Nas X & Jack Harlow
A rapper egyszer már megjárta a VMA-t 2019-ben, mikor is a Panini dalát adta elő egy futurisztikus fellépés keretein belül. Idén bőven van sláger, amik közül válogathat, hogy mit adjon elő, ő pedig a Jack Halow-val közös Industry Baby-t választotta. Emellett több kategóriában is versenybe száll, ugyanis nem kevesebb, mint 5 díjra jelölték.
Olivia Rodrigo
Oliviának ez lesz az első gálája, hiszen a zenei karrierje még csak idén kezdődött, azonban már most van egy marék slágere, melyek közül válogathat: ő pedig meglepő módon a good 4 u-t választotta, mint a debütáló VMA fellépése. Valószínűleg nem fog üres kézzel hazamenni a díjátadóról, hiszen őt is 5 kategóriában jelölték, melyek közül egy ilyen sikeres év után szinte biztos, hogy be is zsebel párat.
Machine Gun Kelly
MGK a tavalyi díjátadón még az előműsorban lépett fel, idén azonban már a főműsor részeként adja elő közelgő albuma, a Born With Horns előfutárát, a papercuts-t. A bloody valentine slágerével egyébként ő nyerte tavaly a legjobb alternatívnak járó szobrocskát, idén pedig ugyanebben a kategóriában száll versenybe.
Camila Cabello
Az énekesnő az elmúlt évtizedben szinte minden évben tiszteletét tette a gálán, és most sem lesz ez másképp. Idén a közelgő harmadik, Familia című albuma előfutárát, a Don’t Go Yet-et adja majd elő, és abban biztosak lehetünk, hogy látványban nem lesz hiány, már csak a klipjéből kiindulva sem.
Normani
A Fifth Harmony egykori tagja 2 éve már bemutatkozott szólóban is a díjátadó színpadán Motivation című dalával, idén pedig a közelgő debütáló albuma előfutárát, a Wild Side-ot adja elő.
Ed Sheeran
Októberben érkezik Ed Sheeran legújabb, = című albuma, ennek örömére pedig a VMA színpadára is visszatér, ahol a korong előfutára, a Bad Habits fog felcsendülni élőben.
Alicia Keys & Swae Lee
A két sztár Lala című közösükkel lép színpadra.