A The Voice reklámjában énekelte el a slágert.
Szeptember 20-án indul útjának a The Voice című tehetségkutató 21. évada az USA-ban, melyben az egyik zsűritag nem más lesz, mint Ariana Grande. Az énekesnő, aki Nick Jonas-t váltja, először ül a zsűriszekbe, így egy kis bemutatkozó reklám videót is forgattak vele, melyben Olivia Newton-John a Grease című klasszikusból ismert Hopelessly Devoted To You slágerét énekli.
A kisfilmben a már veteránnak számító zsűritagok, Blake Shelton, Kelly Clarkson, és John Legend tábortűz mellett kempingeznek, amikor is megérkezik a – Blake szavaival élve – lenyűgöző sztár, Ariana. A hagyományuk szerint, mivel ő az újonc, el kell énekelnie egy dalt, és így csendül fel a Grease betétdal.
Imádom ezeket az embereket, és már most egy idegroncs leszek, ha belegondolok, hogy a döntő után búcsút kell majd vennem tőlük, pedig még csak el sem kezdődtek az adások
– írta az énekesnő Instagram oldalán.
A forgatások még június végén megkezdődtek, és a jelenlévők elmondása szerint Ariana már most gyerekeiként kezeli a mentoráltjait, például uzsisdobozokkal is kedveskedett nekik.
A énekesnő egyénként az elmúlt hetek során a Vevo-val karöltve egy élő fellépés sorozattal örvendeztette meg a rajongóit, melynek keretein belül először csendültek fel élőben a Positions albuma slágerei: a pov, a Ty Dolla $ignnal közös safety net, a my hair, a 34+35, a The Weeknd-del közös off the table, és a címadó dal, a positions.