Zendaya: Brutális érzés az Eufóriát forgatni

Jelenleg is zajlanak a 2. évad munkálatai.

Már több, mint két éve, hogy bemutatták az Eufória első évadát, a második viszont azóta is várat magára, hiszen a munkálatok rengeteget csúsztak a járvány miatt. Jó hír azonban, hogy május elején végre megkezdődhetett a forgatás, így már javában készülnek az új részek, a sorozat sztárja, Zendaya pedig most azt is elárulta, hogy milyen érzés ennyi idő után ismét Rue bőrébe bújni.

A színésznő az ET Online-nak nyilatkozott, ahol azt is elmondta, hogy hálás, amiért egy ilyen történetnek lehet a részese.

Annyit elárulhatok, hogy egy nagyon kemény évad elé nézünk. Rue rengeteget jelent számomra, és szerintem sok más ember számára is. Hálás vagyok, hogy én kelthetem életre a történetét, és ezáltal mások történeteit is. Brutális érzés a forgatás, de úgy gondolom, egy ilyen karakter, mint ő, tényleg megérdemli a rá szánt időt és a pillanatokat, amiket kap.

És hogy most hogy állnak a munkálatok?

Jelenleg pont a kellős közepén vagyok az egésznek. Tegnap például az éjszakába nyúlt a forgatás, hajnali fél 3-ig dolgoztunk

– árulta el.

Arról egyelőre nincs hír, hogy pontosan mikor érkeznek az új részek, de valószínűleg idén év végén, vagy jövő év elején.