Henry Cavill mellett láthatjuk majd az énekesnőt.
Pár hónappal azután, hogy elhintette Dua Lipa, mennyire szeretné színészként is kipróbálni magát, be is teljesült a vágya! Az énekesnő ugyanis bezsebelte élete első filmszerepét, méghozzá nem is akármilyen alkotásban, hanem a jövő igencsak sikeresnek ígérkező kém franchise-zában, az Argylle-ben.
A kémdrámát Matthew Vaughn jegyzi rendezőként, és Ellie Conway hamarosan megjelenő regényén alapszik, ami a világ legjobb kéme, Argylle egész bolygót átívelő kalandjait mutatja majd be. A készítők hatalmas sikerre számítanak, ennek fényében pedig nem is aprózzák el a dolgokat, hiszen már most arról beszélnek, hogy legalább 3 film készül majd a könyvekből, melyek a világ különböző részein, például Londonban és Amerikában játszódnak majd.

A szereplőgárda mellett sem mehetünk el szó nélkül, ugyanis nem Dua az egyetlen világsztár, akit láthatunk majd a mozivásznon. Mellette feltűnik még Henry Cavill, Sam Rockwell, Bryce Dallas Howard, Bryan Cranston, Catherine O’Hara, John Cena, és Samuel L. Jackson is.
A forgatás még idén nyáron, augusztusban megkezdődik, a Deadline információi szerint Európában, így még akár abban is reménykedhetünk, hogy hazánkban, hiszen nem ez lenne az első nagyszabású alkotás, amit mostanában nálunk forgattak: gondoljunk csak a Borderlands-re, A Dűnére, vagy a Netflixes Végtelen Matrjoskára.
Jó hír még, hogy nem csak színészkedni fog a filmben Dua, de énekelni is, ugyanis a filmzenét, és a film főcímdalát is ő jegyzi majd.
A film 2022-ben kerül majd a mozikba.