Még idén visszatér Shakira

Idén több új dallal, jövőre pedig turnéval készül az énekesnő.

A Vogue Mexikóval beszélgetett a világ egyik legnépszerűbb latin-popsztárja, az ezerarcú Shakira, aki jelenleg új lemezén, szám szerint a 12. korongján dolgozik teljes erejével.

Egyelőre nem sok információt osztott meg velünk, de annyi biztos, hogy hamarosan érkezik új dala, azt pedig még több, új dal fog követni, ami egy lemezben fog kiteljesedni, a korszakot pedig egy világturnéval koronázza majd meg.

Az énekesnő azt is elárulta, hogy a „hamarosan” igazából júliust jelent, ami 7 napon belül be is következik. Azt is megtudhattuk, hogy már a videót is leforgatták a nagy visszatérő kislemezhez, így lassan minden készen áll, hogy újra uralja a slágerlistákat Shakira.

Épp a dal elkészítésének utolsó fázisaiban járok már, ami júliusban jelenik majd meg. Már leforgattam a videót is, a következő napokban pedig azt tervezem megvágni, hogy készen legyen minden júliusra. Nagy reményeket fűzök ehhez a dalhoz.

Arról is szó esett, hogy végül tényleg egy albumban fog-e kiteljesedni a sok-sok kislemez, melyet ránk tervez ereszteni.

Jönnek folyamatosan majd a dalok idén, és egy lemezen gyűjtjük majd össze őket, ami szerintem jövőre fog csak megjelenni. Nagyon szeretnék már újra turnézni és jövőre ez is a terv. Nagyon várom a kényszerpihenő után, hogy újra úton legyek.

Ha a fotók már az előszele a kislemez stílusának, egy kissé letisztult, de teljes mértékben a ’80-as, ’90-es éveket idéző képi világra kell számítanunk.