Újradolgozzák a Pindúr pandúrok élőszereplős változatát

Nem sikerült elég jól az első rész.

Világszerte hatalmas érdeklődést váltott ki az emberekből a hír, miszerint érkezik gyerekkori kedvencünk, a Pindúr pandúrok élőszereplős változata, a Powerpuff, melyben már felnőttként tűnik fel a három szuperhős kislány. Azonban, mikor elkezdték forgatni az bevezető részt, és megjelentek az első képek, több negatív, mint pozitív visszajelzést kapott az amerikai CW csatorna felügyelete alatt készülő sorozat. Sokak szerint a jelmezek olcsónak néztek ki, az összkép pedig egyenesen gagyi volt, és nem ütötte meg azt a minőséget, amit egy ekkora produkciótól elvárna az ember.

Mint most kiderült, a csatorna sem volt elájulva a látottaktól, ezért elvetettek mindent, ami eddig készült, és újradolgozzák, illetve újraforgatják az anyagot.

Jelen esetben egyszerűen nem működött a bevezető rész, de ennek ellenére rengeteg potenciált látunk a sorozatban, ezért úgy döntöttünk, adunk neki még egy esélyt

– mondta egy sajtótájékoztatón a CW vezérigazgatója, Mark Pedowitz.

Pedowitz hozzátette, hogy az egyik oka, hogy nemet mondtak a bevezető részre, az volt, hogy a látványvilágát tekintve túlságosan elrugaszkodott volt, ők pedig valami élethűbbre számítottak. A kreatív csapat egyébként marad ugyanaz, ahogy a színészek is, akikről ide kattintva olvashatsz bővebben.