Élő adásban repedt szét Lil Nas X nadrágja

A rapper a Saturday Night Live vendége volt.

Pár hete Miley Cyrus-nak is technikai bakival kellett megküzdenie a Saturday Night Live színpadán, ám az övé sokkal kevésbé volt feltűnő, inkább csak a szemfülesek szúrták ki, Lil Nas X-ét azonban nem lehetett nem észrevenni. A rapper a MONTERO (Call Me By Your Name) című megaslágerét adta elő a nagy port kavart videójához illő díszletben, amikor is egy rossz mozdulatnál szétrepedt a nadrágja.

Éppen az performansz fináléjaként mutatta volna be a rúdtánc tudását, csakhogy amint leguggolt, azonnal szétszakadt a nadrágja a lehető legkellemetlenebb helyen. Innentől kezdve végig a kezével kellett takargatnia magát, így a rúdtáncból sajnálatos módon nem lett semmi.

Ne már, hogy élő adásban szakad szét a nadrágom. Pedig annyira szerettem volna megmutatni a rúdtáncos koreográfiát

– sopánkodott a rapper Twitteren.

Nem ez volt az egyetlen dal, amit előadott. Felcsendült legújabb kislemeze, a Sun Goes Down is, és ez már szerencsére mindenféle baki nélkül. A megható szerzemény egyébként nagyon közel áll az előadó szívéhez, ugyanis a fiatalkori énjének szól, aki utálja önmagát, és nem akar tovább élni – őt próbálja felvidítani benne.

A rapper debütáló albuma, a MONTERO még idén nyáron a boltok polcaira kerül.