© Global Records

Itt az év bulihimnusza: brazil DJ-vel állt össze a Sofi Tukker és INNA

Íme az It Don’t Matter!

Immár harmadik hete ostromol minket INNA minden pénteken új zenével, és természetesen nem is panaszkodunk miatta. A sor a Gromee-val közös Cool Me Down-nal kezdődött, majd folytatódott az Oh My God-dal, és most egy újabb kollaborációt kaptunk, méghozzá nem is akármilyet!

A román dance díva ezúttal nem egy, hanem egyből két formációval állt össze az It Don’t Matter című újdonságához: a brazil DJ-vel, Alokkal, és az amerikai duóval, a Sofi Tukkerrel.

Mindenkinek köszönöm szépen a támogatást az elmúlt hetek során, iszonyat jó érzés látni, ahogy reagáltok a zenémre. Nagyon büszke vagyok az új dalunkra

– írta az énekesnő a Facebook oldalán.

A kollabhoz egy dalszöveges videó is készült, mely bemutatja, hogy hogyan hozza össze a zene az embereket a világ minden tájékáról, és igazán látványosra sikeredett.

INNA egyébként tavaly év végén dobta piacra legutóbbi albumát Heartbreaker címmel, azóta pedig számos kislemezzel örvendeztetett meg minket, így lehetséges, hogy előbb érkezik az új korong, mint gondolnánk.

Megosztás: