Túladagolása után így önt tiszta vizet a poharába Demi Lovato

Eseménydús éveket hagyott maga mögött az énekesnő.

Miután hosszú hónapokra eltűnt Demi Lovato 2018-as drogtúladagolása után, az énekesnő elkészítette dokumentum film sorozatát, melyben őszintén, kendőzetlenül mesél arról, hogy mi is történt valójában. Ezt most zenei formában is kifejezi nekünk, hiszen megjelent hetedik stúdióalbuma, Dancing With The Devil: The Art of Starting Over címmel.

A tizenkilenc trackes lemez ma reggel 6 órakor jelent meg Magyarországon. A nyitó dal, az Anyone elmeséli nekünk mit is érzett Lovato azokban a hetekben, amikor hat éves józanság után ismét alkoholhoz és drogokhoz nyúlt. Érdekesség, hogy a tavaly megjelent kislemezek, többek között a Sober vagy az I Love Me közül ez az egyetlen dal, ami rákerült az albumra.

Ezt a dalt azelőtt vettük fel, hogy kórházba kerültem. Tudtam, hogy ha valaha visszatérek, akkor ezzel a dallal szeretnék először színpadon állni

– mesélte Lovato dokumentumfilmjében.
Demi Lovato a 2020-as Grammy Awards színpadán.

A dalt a 2020-as Grammy Awards díjátadó gálán könnyek közt adta elő. Ez volt az első alkalom, hogy színpadon állt visszaesése után. Barátai a sorozat harmadik epizódjában elmesélték, nekik ugyanúgy megható pillanat volt ez, hiszen hosszú hónapok szenvedéseire tett pontot az előadás, ami azóta minden streaming platformon elérhető.

A dokumentumfilm sorozat egyébként ugyancsak a Dancing With The Devil címet kapta, a címadó dal pedig helyet kapott az albumon is. Ennek videóklippje szintén ma reggel látott napvilágot. A megdöbbentő videóban Demi újra kreálta kórtermét, hogy vizuálisan is átérezhessük a sorokat, melyek kétség kívül könnyet csalhatnak a szemünkbe.

Az albumon négy kollaboráció található, köztük Ariana Grande-val elkészült Met Him Last Night, a Noah Cyrus-szal készült Easy, a Saweetie-vel kreált My Girlfriends are My Boyfriend és a Sam Fischer duett, a What Other Poeple Say, ami talán az egyik legismertebb dal jelenleg az albumról.

A dalok egy történetet írnak le: azt a folyamatot, ahogy Demi rátalált az újrakezdés művészetére. Az első három track egymás után múlják felül egymást. Az ICU (Madison’s Lullabye) szinte mindenki szemébe könnyeket csalhat. A dal háttere egyébként arra a napra nyúlik vissza, amikor az énekesnő felébredt a kórházi ágyán és nem látta testvérét, Madison-t. A dallal azt fejezi ki, hogy nagyon is látja őt, a végén pedig azt is hallhatjuk, ahogy elmondják egymásnak, hogy szeretik egymást. Az album tele van fülbemászó dalokkal, így sok track első hallásra a kedvenceink közé kerülhet, ilyen például az Easy, a The Kind Of Lover I Am vagy a Carefully.

A lemez talán a legőszintébb, amit az énekesnő valaha készített. Az érzelmek és a helyzet komolysága kristály tisztán érezhető minden dalban.