Először hallhattuk a What Other People Say című dalt Demi Lovato és Sam Fischer előadásában, méghozzá a The Ellen Show-ban, ahol Demi 2018-as vissazeséséről is beszámolt.
Az évek során Ellen DeGenerous talkshow-ja zenei előadásairól is híressé vált. A műsorvezető mindig igyekszik az általa kedvelt előadóknak promóciós lehetőséget biztosítani, ez pedig most sem történt másképp. Demi és Sam alig pár hete adta ki legújabb dalát What Other People Say címmel, ennek videóklippje pedig az elmúlt héten került kiadásra.
Sam Fischer egyébként Ausztráliából származik, a dalt pedig eredetileg egy másik előadónak szánta, azonban elmondása szerint örül, hogy végül Demit választották a trackre, ami sokak szerint Demi egyik legjobb dala a közelmúltból. A dalhoz készült videót itt tudjátok megnézni:
Az ex-Disney sztár pedig egy interjúra is beült a beszélgetős-műsor házigazdájához a fellépés után.
Demi, fantasztikusan nézel ki. Ezt szeretem benned, mindig megújulsz
– mondta Ellen, amikor meglátta az énekesnőt.
Lovato elmesélte, mekkora megkönnyebbülés érte, miután levágatta hosszú fekete haját és arra is kitért, milyen érzések keringenek benne új frizurájával kapcsolatban.
Sokkal szabadabbnak érzem így magam. Régen elbújtam a hajam mögé minden alkalommal, amikor a múltamról beszéltem, mert eltakarta a testem. Most sokkal inkább önmagam vagyok.
– mesélte az énekesnő.
Demi egyébként 2020 Novemberében búcsúzott el hosszú hajától, ez a szabadság pedig tagadhatatlanul érződik közösségi média oldalain.
Az énekesnő új dokumentumfilm sorozata március 23-én jelenik meg Youtube-on Dancing With The Devil címmel, melyben kendőzetlenül mesél majd 2018-as visszaeséséről, a pletykákról, melyek körülötte keringtek túladagolása óta valamint arról, hogy mi segített neki túlélni. A négy részes sorozat bemutatójából kiderül, hogy Deminek abban az évben három agyvérzése és egy szívrohama volt. Orvosai szerint olyan életveszélyes állapotba került, hogy csupán öt-tíz percet jósoltak neki. Ezt a bemutatót itt tudjátok megnézni:
A videóban hallható dal címe ugyancsak Dancing With The Devil és vélhetően a közeljövőben már teljes egészében hallható lesz.