© Magneoton

Óriási duettel érkezik a két bombázó

2020 legrejtélyesebb előadója, a Nicsak, ki vagyok? című műsor Tigrise, és a Sztárban Sztár üdvöskéje egy közös dallal robbantja be a januárt. Metzker Viki és Miss Mood úgy int be 2020-nak, mint egy rossz kapcsolatnak.

Lendületes és fülbemászó, azonnal táncra perdít, leginkább így lehetne jellemezni a két énekesnő vadonatúj szerzeményét. Metzker Viki nem titkolt célja volt, hogy ezzel a trackkel kirángassa a nézőket és a hallgatókat a tavalyi év szomorúságából.

A 21 című dalunk a 2020-ra utal, hiszen egy igazán megpróbáltatásokkal teli évet tudhatunk magunk mögött. Szerettünk volna egy abszolút pozitív hangulatú csajos dallal előrukkolni, aminek a lényege, hogy már csak előre tekintünk es várjuk, hogy minden visszatérjen a régi kerékvágásba. Erősebb lett mindenki az elmúlt időszakban es rengeteget fejlődtünk a kialakult helyzet miatt, hiszen olyan dolgokkal szembesültünk a vírus kapcsán, ami a normális életünkre eddig nem volt hatással

– mesélte Viki, aki azt is hozzátette, hogy a cél egy vidám energikus dal volt, ami abszolút bejött.

Ebben remek partnere volt, hiszen Miss Mood-dal tökéletes párost alkotnak. A „21”-gyel kapcsolatban Miss Mood megjegyezte, hogy nem csak a tavalyi évnek intenek búcsút.

A dal a 2020-as év őrületét próbálja elfeledtetni, akárcsak egy rossz kapcsolatból való kilépést. Arra biztatjuk az embereket, hogy fordítsanak az előnyükre minden rosszat, álljanak bátran az új lehetőségek elé, és ne tántorítsák el őket a múlt sérelmei, pont mint egy szakítás után. Mi ezzel kívánunk mindenkinek boldog, sikerekben gazdag új évet!  Fel a fejjel mindenkinek!

A szerzőpáros mindössze másodjára alkotott együtt, a közös munka viszont olyan simán ment, mintha mindig is közösen álltak volna színpadra.

Nagyon pozitív élmény volt együtt dolgozni Miss Mooddal, hiszen a való életben is nagyon jó barátnők vagyunk, napi szinten tartjuk a kapcsolatot és már túl vagyunk egy sikeres projekten a „Titok” című dalunkon, amit még Dukai Reginával készítettünk. Nem volt hát kérdés, hogy lesz még folytatása a közös munkának

– mondta Viki.

Gördülékeny és jó hangulatú munka, öröm volt létrehozni a produkciót. A profi végeredmény viszont nem csak rajtunk múlt, szeretném kiemelni a dal zenei producerét, Szabó Zé-t, és a videoklip készítőit, Nagy Bencét és Horváth Csabát.

– tette hozzá Miss Mood.

A dal időzítése sem véletlen, hiszen Metzker Viki hónapokon át kápráztatta el a nézőket és a sztárcsapatokat kiemelkedő hangjával a Nicsak, ki vagyok? Tigriseként. Viki nem csak a színpadon, hanem barátnője előtt is inkognitóban maradt.

Az előkészületekkel kapcsolatban igyekeztünk a TV2 Nicsak, ki vagyok? végéhez igazodni, hiszen én lehettem 2020-ban a legrejtélyesebb előadó, így szerettük volna a közönségünket meglepni egy közös dallal. Mivel Miss Mood a Sztárban Sztár című műsorban szerepelt pár hónappal ezelőtt, én pedig a Nicsakkal forgattam, vicces volt, hogy hasonló dolgokon mentünk keresztül, mégsem mesélhettem a titkomról.

A kirobbanó klipet itt tudjátok megnézni.