Farkas Orsolya, művésznevén Orsoia egészen kiskorától kezdve érdeklődött a zene iránt, és már ekkor tudta, hogy énekesnő szeretne lenni. Legelső saját szerzeménye két éve, 2018-ban jelent meg, azóta pedig szépen egyengeti a karrierjét: eddig 4 saját dalt adott ki, köztük a krisztián.-nal közös Újrakezdhetnénket. A jövőre nézve rengeteg terve van. Ma érkezett meg legújabb száma, a JELSZÓ, nagy álma pedig egy saját album, de a zenekaralapítás lehetőségét sem zárja ki.
Ismerd meg Orsoiát saját szavaival, hallgasd meg az új dalát, és nézd meg az új klipjét nálunk!
A zenei pályám az udvarunkon lévő hintán indult Vámosgyörkön, meg amikor édesanyám szárította a hajam fürdés után. Sosem volt gond teli torokból énekelni az aktuális kedvenceimet és álmodozni arról, hogy egy nagy közönség előtt énekelek. Akkoriban még könnyen meg mertem fogalmazni, hogy énekesnő szeretnék lenni, azonban ahogy teltek az évek engem is beszippantott a tanulás, a “reálisnak tűnő” életcélok megfogalmazása és a tanári pályán kötöttem ki, amit szintén szeretek. Bár a zene mindig jelen volt azt életemben, nem mertem komolyan energiát belefektetni.
2017-ben aztán az egyik szaktársammal elkezdtünk akusztikus formában feldolgozni dalokat, én újra beleszerettem a zongorázásba, elkezdtem írni a sajátdalaimat terápiás jelleggel. Feltöltöttünk anyagokat a zenei megosztókra és minden este mosolyogva aludtam el, mert éreztem, hogy egy régi álmot dédelgetek ezzel. A saját dalok is idővel felkerültek, nagyon nagy löket volt a sok pozitív feedback, amiért hálás vagyok és így biztos lettem benne, hogy ezzel szeretnék foglalkozni.
Szokták mondani, hogy a zene terápia, de nem csak annak, aki hallgatja, annak is, aki írja. Rám ez sokszorosan igaz, mert minden dalomban igyekszem elrejteni a valóságot, a számomra nehezen feldolgozható dolgokat. A zene a gyógyszerem, bármilyen közhelyesen is hangzik. Hálás vagyok, hogy mióta megjelent az első dalom 2018-ban, a zenei életnek több oldalába is belekóstolhattam. Élvezem, szeretem, nagyon nehéz tud lenni, de mindig megéri az áldozatot. Azt hiszem, így tudnám a legjobban összefoglalni a tapasztalataimat.
Bár sokak segítségére számíthatok, mégis gyakran érzem magam egyedül a karrierépítésben, de igyekszem reális lépéseket és célokat megfogalmazni. Szeretném, hogy a magyar hallgatóság nyitottabb legyen a magyar zenére, mert itthon rengeteg a tehetséges ember. Merem állítani, hogy minden zenei stílusban vannak kiváló képviselőink, mégis kevés figyelmet kapnak. Én inkább a pop, rnb, eletronikus zene világában érzem jól magam, amikor egy dalt megálmodok. Ez köszönhető annak is, hogy gyerekkoromban a háttérben mindig a Black Eyed Peas, Beyoncé, Yolanda Adams, a régi Madonna dalok, Timbaland, Kelly Clarkson és Jordin Sparks hangja kísért sok más előadóval együtt. Tizenéves koromban ismertem meg a legtöbb régi magyar előadót és kezdtem el értékelni a hazai zeneipart.
Ma már kettévált nálam a hangzásbeli és az üzenetbeli inspiráció. Felnőttként, dalszerzőként és előadóként a teljesség igénye nélkül leginkább Babe Sila (Stahl Barbara), a Blahalouisiana, a Tame Impala, Kacey Musgraves és az AWS dalszövegei fogtak meg. Hangzásban viszont szeretem a kísérletezőket, Léon-t és Loreent, vagy DuaLipát és a Years and Years-t. Nagyon szeretek angolul írni, de a ’JELSZÓ’ már a második magyar nyelvű dalom lesz, és nagyon örülök, hogy sokan pozitív visszajelzésekkel ajándékoztak meg. Számomra ez óriási dolog, nagyon feltölt és nagyon sok lendületet ad,lényegében mindenhez.
A most megjelenő dalban az elérhetetlenség és a saját falainknak a ledöntése állnak a középpontban. A klipben megjelenik egy kocka, amivel azt szerettük volna szimbolizálni, hogy egyrészt megközelíthető, átléphető, feloldható ez a láthatatlan akadály és néha más segítsége kell, hogy belépjenek az új emberek és lehetőségek az életünkbe. A dalszöveg és a Kriskó Gergő által rendezett klip is inkább a párkapcsolati oldalát fogja meg ennek a kérdésnek, azonban bármi más oka is lehet annak, ha feszülten elzárkózunk a változás elől, így remélem, hogy bárki hallgatja majd a dalt, talál olyan verziót, amivel interpretálni tudja azt a saját életére. Nem is szeretem mindig túlmagyarázni, hogy miről szólnak a dalok. Legyen ez mindenkinek a saját eszmecseréje.
A folytatáshoz rengeteg tervem van. A bezártság nálam is kétségtelenül a dalszerzésre fordította a figyelmet, úgyhogy a ’JELSZÓ’ megjelenéseinek a heteiben négy másik dalon, projekten dolgozom. Látom a lehetőségét egy saját zenekar alapításának is a jövőben. Illetve szeretnék az egyetem befejezése után egy saját albumot, amivel rengeteg-rengeteg munka lesz, és már előre izgatott vagyok, ha belegondolok, mennyire fogom élvezni. Idén szeretnék a kollaborációs munkáim mellett többet foglalkozni a saját projektekkel, és a koncertszervezéssel, bármilyen alternatív formábanés a kialakult helyzethez alkalmazkodva.