Hallgasd meg a Love, Victor-ban felcsendült dalokat!

3 dalos mini-albummal jelentkezett a sorozat.

Nagyon érdekes helyzet állt elő, ugyanis mindössze 3 dal készült a Love, Victor c. Hulu sorozathoz, mely, mint a címe is elárulja, a Love, Simon c. filmhez kapcsolódik – a sorozatról itt írtunk bővebben.

A kislemezen helyet kapott Greyson Chance, aki a tavalyi év egyik legjobb popdalát villantotta, Isaac Dunbar, akinek dala olyan, mint egy tökéletes Billie Eilish és Troye Sivan keverék, illetve a főcímdalt éneklő Tyler Glenn.

A június 17-én érkezett sorozat mindössze tíz részből áll, rövid leírása pedig a következő, hátha felcsigáz:

A creekwoodi középsuliba új diák érkezik, akit Victornak hívnak: az ő történetét fogja bemutatni a széria, ahogy elkezdi felfedezni önmagát, és az identitását. Mikor túl nehéznek bizonyul számára mind az otthoni, mind az iskolai élet, felkeresi Simont, és tőle kér segítséget. 

Megosztás: