MUSICDAILY CHART: TOP 25 2020/24.hét- TOPLISTA

A Musicdaily Chart történetében először nem Harry Stylest köszönthetjük az élen, azonban nem ez az egyetlen meglepetés a héten. Míg egyes előadók sok helyezést tudtak javítani, másoknál jelentős visszaesést tapasztalhatunk. Nézzük tehát, hogyan is szavaztatok ezen a héten!

1. Wildflower- 5 Seconds of Summer 2⬆️

Az ausztrál együttesnek sikerült az, amit korábban még senki nem tudott megugrani az általatok összeállított toplista indulása óta, tehát sikerült megszerezniük az első helyezést Harry Styles elől, ezáltal megtörve a brit énekes három hetes vezető pozícióját.

2. Watermelon Sugar- Harry Styles 1⬇️

Harry azonban így sem panaszkodhat, hiszen a dobogón tudott maradni hála népes rajongótáborának és a jelentős számú szavazatnak amit tőletek kapott.

3. Adore You- Harry Styles 1⬇️

Az egykori listavezető dal a harmadik helyre csúszott vissza, ami még mindig nagyon szép teljesítmény, ha figyelembe vesszük a sláger decemberi megjelenését.

4. Stack It Up – Liam Payne, A Boogie Wit Da Hoodie 4⬆️

A 22. heti jelentős visszaesés után ismét sokat javított a Stack It Up, így Liam mostmár nyugodtan pihenhet a hárommilliárd forintot érő luxus ingatlanjában.

5. Rain On Me- Lady Gaga, Ariana Grande 1⬇️

Nem Liam az egyetlen toplistás énekesünk aki költözésre adná a fejét, de Ariana új otthona már készen várja őt és új párját. Lady Gagával közös slágere az eddigi csapadékos nyár tökéletes aláfestő zenéje és remélhetőleg nemsokára nem csak a kertünkben bőrig ázva táncolhatunk a zenéjükre, hanem az újranyíló szórakozóhelyeken is.

6. Someone You Loved- Lewis Capaldi 7⬆️

Nagyon aktívak voltak a héten a Lewis fanok, hiszen sok helyezést javított a skót énekes. A jövő héten az első öt közé jutás is újra összejöhet eddigi legnagyobb slágerének.

7. Before You Go – Lewis Capaldi 8⬆️

Capaldi legújabb kislemeze még az előző dalnál is nagyobb mértékben javított pozícióján, a múltkori 15. helyezésen.

8. Weird!- YUNGBLUD 4⬆️

Úgy tűnik az énekessel készített exkluzív interjúnk rátok is nagy hatással volt, hiszen először a lista indulása óta sikerült az első tíz helyezett közé bekerülnie.

9. Physical- Dua Lipa 4⬇️

Egyértelműen látszik, hogy Dua legújabb stúdióalbumáról melyik a kedvenc dalotok, azonban az énekesnőnek több szavazatra lesz szüksége a következő alkalommal, hogy biztosan a tíz legjobb között maradjon.

10. Don’t Start Now- Dua Lipa 3⬇️

Ugyanez igaz a három helyet visszaeső Don’t Start Now című slágerére is, mely már majdnem 320 millió megtekintésnél jár a legnagyobb videómegosztó oldalon.

A lista további helyezettjei:

11. Break My Heart – Dua Lipa 2⬇️
12. Señorita – Shawn Mendes, Camila Cabello 2⬇️
13. bad guy – Billie Eilish 1⬆️
14. What A Man Gotta Do – Jonas Brothers 7⬆️
15. Boyfriend – Selena Gomez 9⬇️
16. Break Up Song – Little Mix 6⬆️
17. everything i wanted – Billie Eilish 1⬇️
18. Kings & Queens – Ava Max 1⬆️
19. Sour Candy – Lady Gaga, BLACKPINK 2⬇️
20. Stupid Love – Lady Gaga 3⬆️
21. Stuck With U – Ariana Grande, Justin Bieber 4⬆️
22. Mostantól- Rácz Gergő, Orsovai Reni ?
23. Memories- Maroon 5 ?
24. Boss Bitch – Doja Cat 4⬇️
25. Blinding Lights – The Weeknd 14⬇️