© Tom Pallant

“Ha tehetném, kiirtanám a gyűlöletet a világból” – exkluzív interjú YUNGBLUD-dal

Dominic Richard Harrison, művésznevén YUNGBLUD az angliai Doncasterben látta meg a napvilágot 1997. nyarán. Fiatal korától kezdve érdeklődött a zene és a rock and roll iránt, ezt pedig már 9 évesen is előszeretettel mutatta meg a világnak – ekkor festette be édesanyja először a haját, illetve körmét is ez idő tájt kezdte festegetni, többek közt erről az élményről is mesélt nekünk. 16 évesen aztán Londonba költözött, hogy megvalósítsa álmait. A kemény munka és az, hogy mindig hű maradt önmagához meghozta gyümölcsét a későbbiekben.

Mára a Z generáció egyik kiemelkedő alakja, ami nem csoda, hiszen zenéjében megfogalmazza azokat az érzéseket és gondolatokat, melyek a legtöbb mai fiatalban felvetődnek, mint például a düh, a magány, a szexuális szabadság, erőszak, emellett pedig görbe tükröt tart a társadalomnak. YUNGBLUD Zoomon keresztül beszélgetett velünk elsősorban rólatok, a rajongóiról, élettapasztalatairól, a Volt Fesztiválról, új zenéjéről, megválaszolt néhányat a ti kérdéseitekből, és még üzent is a magyar BHC-nek. És hogy melyik magyar szót tanítottuk meg neki? – exkluzív interjú YUNGBLUD-dal.

Hogy érzed magad mostanság?

“Nagyon furcsa és bizarr ez az egész, de mindenhez próbálok pozitívan hozzáállni. Minden eddiginél közelebb érzem magam a fanjaimhoz, ami elég fura. Amikor elkezdődött ez az egész, totál bepánikoltam, hiszen bárki, aki egy kicsit is ismer engem és a zenémet tudhatja, hogy mennyire szoros a kapcsolatunk a rajongóimmal. Fogalmam sem volt, mihez kezdek majd, ha nem tudunk érintkezni egymással. De ez aztán csak ráébresztett arra, hogy az, hogy nem érhetünk egymáshoz nem jelenti azt, hogy nem vagyunk ott egymásnak lélekben.”

Elmeséltük neki, hogy Ti is tettetek fel kérdéseket számára. Megkérdeztük, hogy benne van-e, ha párat beleépítünk az interjúba, párat pedig csak úgy random felteszünk neki az interjú végén. Dom szeme felcsillant, álla leesett, reakciója pedig megfizethetetlen volt.

Teljes mértékben! Imádnám!

Mikor megtudta, hogy hány kérdés érkezett, teljesen lehidalt és elárulta, hogy mennyire meglepődik mindig, amikor a magyar rajongók elárasztják komment szekcióit.

Néha fel sem fogom, mennyi magyar rajongóm van! Mindig látom, hogy írjátok kommentben: gyere Magyarországra! gyere Magyarországra! Nagyon durva!

© Johnathan Weiner
Mi az, amiért a leghálásabb vagy az életedben?

“A rajongóim. Ez a rajongótábor egy család, egy közösség, egy hely, ahova tartozhatok. Már nem élnék, ha nem találtunk volna egymásra, ezt biztosan állíthatom. Tudom, hogy ez nagyon ijesztően hangzik, de a világ nem akart elfogadni olyannak, amilyen vagyok. Egyáltalán nem. Nem fogadott el annak, aki lenni akartam, én pedig nem akartam úgy létezni benne, ha nem lehetek az, aki vagyok. Akkor csak felkelnék, depressziós lennék és félnék, rettegésben telne az egész napom. Amikor letérek az utamról, elveszek a saját fejemben, Hollywoodban, rossz gondolatokban, szorongásban, össze vagyok zavarodva, mindig ők hoznak vissza. Olyan, mintha egy nagy defibrillátort tartanának a mellkasomhoz, hogy újraindítsák a szívverésem. Mindig ők hoznak vissza az életbe.”

Kik voltak a példaképeid fiatal korodban, és kik inspirálnak mostanság?

“Rengeteg volt! Szerettem Bowie-t, szerettem Gagát, szerettem Freddie Mercury-t, és a mai napig ők inspirálnak. Ezek az önhű előadók, akik támogatták, és arra biztatták az embereket, hogy önmaguk legyenek.”

Nem számít ki vagy, mi vagy, milyen a bőrszíned, milyen a szexuális beállítottságod, teljesen rendben van akként élni a világban, aki vagy.

A következő kérdést egy rajongó tette fel, amit nem lesz egyszerű megválaszolnod: inkább gitároznál Slash-el, vagy énekelnél Gagával egy színpadon?

“Hú basszus, miért kérdeztek ilyet?! Borzalmas! Akárki is küldte ezt a kérdést, szeretlek, de utállak is emiatt! Nem tudom! Szerintem… szerintem… szerintem inkább Gagával énekelnék.”

Természetesen faggattuk új lemezéről is, mely még idén a boltok polcaira kerülhet, és elmondta, hogy egy brutálisan őszinte albummal készül berobbanni a piacra. Hogy milyen témákat fog érinteni?

Az új albumom mindenről szól: a korlátok ledöntéséről nemi és szexuális értelemben, arról, hogy emberként hogyan határozod meg magad, a drogokról, a szerelemről, a csalódásról, arról az érzésről, mikor akkora nyomás van a válladon, hogy úgy érzed, megszakadsz alatta.

© Tom Pallent
Az biztos, hogy hasonlóan érzelmes és mély mondanivalóval rendelkező korongot hallhatunk majd, mint a debütáló anyaga.

“Olyan érzés, mintha a 21st Century Liability is része lenne a következő lemeznek. Ez a lemez a való életről fog szólni: olyan, mint a whiskey tisztán. Semmi mellébeszélés. A felnőtté válás pillanatait dokumentálja, függetlenül attól, hány éves vagy. Millió különböző történetet mesél el, de olyan történeteket, és olyan csatákat, melyekkel mindenki szembesül, minden egyes nap minden egyes pillanatában. Azt szeretném, ha az emberek, akik meghallgatják ezt a lemezt, mindegy, hogy kicsodák, vagy hány évesek, lehet, hogy csak egyetlen egy dallal tudnak majd azonosulni, de azt mondanák: Yungblud részese volt annak, hogy rátaláljak az emberségre. Ez az én nagy álmom, mert ők mind részesei voltak annak, hogy megtaláljam önmagam. Persze még én sem vagyok teljesen tisztában azzal, ki is vagyok valójában! Nem vagyok Teréz anya, de jó úton haladok, és ez nekik köszönhető.”

Életed végéig zenélni fogsz?

“Remélhetőleg igen! Szeretnék színészkedni, és minden mást is kipróbálni, de a legnagyobb álmom, hogy 60-70 évesen is zenéljek majd.”

Mint Mick Jagger!

“Igen, ez az álmom. Ez az egyetlen dolog, ami valaha is érdekelt. Soha nem az volt a célom, hogy hatalmas, áttörő slágereim legyenek, egyszerűen csak stadionokban akartam fellépni. Hatalmas show-t csinálni az embereknek. Ez a legnagyobb célom, és néha könnyű ezt elfelejteni, néha elkalandoznak a gondolataim, de számomra az a legfontosabb, hogy a közönségem és én együtt legyünk. Minden nap, az életem végéig.”

Minden kezdet nehéz és rögös, így Domnak is hasonló tapasztalatai voltak az első koncertjei során. A siker titka viszont a kitartás, így mára már több ezres tömegek előtt lép fel. Ez azt is eredményezi, hogy egészen érdekes dolgok történnek vele a turnéi során. Az megvan, amikor törött lábbal nyomta le koncertjeinek egy részét?

Milyen volt a legelső koncerted, mint YUNGBLUD?

“Igazából senkit nem érdekelt. Pont tegnap este beszélgettem erről Mike barátommal, aki videózott azokon a koncerteken. Mondta, hogy emlékszik, mekkora küzdelem volt végigcsinálni a legelső turnét. Tinibulikon léptünk fel, ahol péntek esténként összegyűltek a fiatalok, és Arctic Monkeys-ra, Paramore-ra, meg hasonló indie zenékre buliztak. Angliában Propagandának hívták ezeket. Az ilyen bulik kellős közepén léptünk színpadra, mikor már az emberek csak tök részegen zenét akarnak hallgatni, és mindenki azt kérdezgette: ki ez a banda, ki ez a kölyök?”

Legtöbbször az emberek nem is voltak kíváncsiak ránk, inkább elmentek a pulthoz piáért, mi meg csak zenéltünk magunkban.

“Nagyon nehéz volt, de valahol el kellett kezdeni. Elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy ma már, mikor kisétálunk a színpadra, 5-10 ezer ember üvölti velünk a dalokat.”

Mi volt a legfurcsább turnéélményed?

“A legfurcsább élményem? Hadd gondolkozzak… talán amikor eltörtem a lábam. Kerekesszékben lenyomni egy egész turnét elég fura volt. Emlékszem arra az estére, Houstonban történt, és a bokám törött el. Csak 3 dal volt hátra a koncertből, szóval úgy voltam vele, hogy folytatom, de a végén a srácoknak kellett feljönniük a színpadra, hogy levigyenek az ölükben. Mindig tartottam meet & greet-et a show után, és minden egyes emberrel találkoztam a közönségből. Szóval ott voltam a meet & greet-en, és emlékszem, a bokám hatalmasra volt duzzadva. A fanokkal voltam nagyjából éjfélig, és másnap délre már Austinban kellett lennünk, mert délután 2 körül kezdődött az ottani fellépésünk. Kocsival Austin egy jó 6 órányira van Houstontól. De el kellett mennem a kórházba. Szóval elmentünk a kórházba, és végig Red Bull-t ittam. A kórházban azt mondták, 2 helyen tört el a bokám, be kell gipszelniük. Mindenki azt mondta, hogy le kell mondanunk az austini fesztivált, de én azt mondtam: nem fogjuk lemondani a fesztivált! Mondták, hogy egyáltalán nem lesz időm aludni, én pedig azt mondtam, béreljenek nekem egy kocsit, közben a srácok lementek a turnébusszal, hogy előkészüljenek a koncertre, én pedig 10 perccel a kezdés előtt érkeztem meg, gipsszel a lábamon, nulla alvással, pörögtem a Red Bull-tól, beültem a kerekesszékbe, és úgy nyomtam le az egész show-t. Valószínűleg az volt életem legfurcsább napja. De olyan ez, mint valami drog: nem tudsz élni nélküle.”

Ha már koncertek és fellépések, természetesen nem mehettünk el szó nélkül a Telekom Volt Fesztivál mellett sem, ahol idén lépett volna fel az extravagáns énekes. Válaszából sugárzik, hogy mennyire törődik rajongóival, és szívügyeként kezeli minden egyes koncertjét.

képek: @r.emmaa18; @csenithings; Szõke Johanna; Verbai Kitti;
Idén a Volt Fesztiválon is felléptél volna, ám ez sajnos elmarad. Tervezed bepótolni a magyarországi koncertet?

“Pont erről beszéltem tegnap a csapatommal. Megbeszélést tartottunk az új lemezről, meg hasonlókról, és mondtam nekik, hogy mi semmiképp nem feledkezhetünk meg egyetlen országról sem. Muszáj eljutnom hozzátok Magyarországra, muszáj eljutnom Lengyelországba, muszáj eljutnom Ukrajnába… Kibaszottul szeretlek titeket, így muszáj eljutnom hozzátok!”

A Sziget életem egyik legjobb fesztiválkoncertje volt.

“Szükségem van arra, hogy lássalak titeket, hogy érintkezzünk. Nálam sosem lesz rutinszerű, hogy melyik országokba megyek koncertezni. Mindenhol ott akarok lenni, mindenkinek az arcába akarom tolni magam!”

Mivel Domnak nagyon tetszett, hogy ti is kérdezhettetek tőle, így beszélgettünk a rajongóiról és arról az erős kötelékről is, ami közöttük van.

Van valami, amit a rajongóidtól tanultál?

“Együttérzés, kötelékek erőssége, szeretet, a generációmba vetett hit, kultúra, emberség… Több ezer, több millió ember érezheti úgy, hogy senki sem hallja meg őket. De ha összegyűlnek egy helyen, meg fogják hallani őket, és ezt senki nem tudja elvenni tőlük. Ez az igazi varázslat.”

© Johnathan Weiner
Mi a legemlékezetesebb dolog, amit valaha mondott neked egy rajongód?

“Számtalan ilyen dolog van. Most már sokat beszélgetünk arról, hogyan mentettük meg egymást a közönségemmel.”

Az érzés, amikor valaki úgy jön oda hozzád, hogy „Dom, megmentetted az életem”, te pedig annyit tudsz rá mondani: nem, nem, nem… Te mentetted meg az én életemet, és a sajátodat is. Én csak a zenét szolgáltattam hozzá.

“Emlékszem, még nagyon a kezdetekben, Hollandiában voltunk, és azzal jött oda hozzám egy lány, hogy adhat-e egy levelet – ekkoriban 80-100 fős bulikat csináltunk. Mondtam neki, hogy persze, nyugodtan. Az állt benne, hogy egy nagyon szigorú, konzervatív családból származik, akiknek megvan a maguk értékrendszere. A lány meleg volt, és művészeti suliban szeretett volna továbbtanulni. Elmondta, hogy a Kill Somebody című dalom adta meg neki azt az önbizalmat, hogy ki merjen állni a családja elé, felvállalja önmagát, elmondja nekik, hogy a saját neméhez vonzódik, hogy le szeretné borotválni a haját, és hogy művészetibe szeretne járni. Ez volt az első alkalom, hogy első kézből tapasztalhattam meg, mire is képes a zeném. Soha nem fogom elfelejteni azt a pillanatot. A levelét az öltözőben olvastam el, épp csokit ettem, és potyogtak a könnyeim. Alex barátommal beszélgettem közben és emlékszem, hogy a falak tele voltak plakátolva mindenféle ikonikus banda posztereivel.”

Mindig is őszintén beszéltél a mentális egészségről és arról, hogyan vészeltétek át a nehéz időszakokat közösen. Egy dolog nagyon megragadt bennünk. Egy interjúban említetted, hogy arra jöttél rá, hogy azok a tulajdonságaid, melyeket nem szerettél magadban, nem hátrányok voltak, hanem a legjobb dolgok, amik valaha történtek veled. Volt egy specifikus pillanat, ami ráébresztett erre, vagy ez egy hosszabb folyamat volt?

“Az érzés, amikor találsz egy olyan közösséget, ami elfogad benned mindent, amiért mások elnyomtak és arra ösztönöztek, hogy ne szeresd magad miattuk, aztán pedig egy olyan világ részese lehetsz, melyben amit más emberek hibának tartanak, mindenkiben megvannak. Ilyenkor örülök a fájdalomnak, hálás vagyok, hogy szenvedtem, mert ha nem így történt volna, soha nem találkoztam volna ezekkel az emberekkel és nem lennék az, aki ma vagyok.”

Melyik dalodat mutatnád meg egy olyan embernek, aki még nem ismer téged?

“Uh, hadd gondolkodjak. Szerintem… szerintem a Polygraph Eyes-t, vagy a Parents-et.”

Ha nem előadó lennél, mi lenne az álom melód?

“Asztronauta! Vagy talán régész.”

Ha boxoló lennél, melyik dalra vonulnál be?

“Fú, ha egy boxoló lennék… valószínűleg a Killing In The Name-re a Rage Against The Machine-től.”

Hány pár rózsaszín zoknid van?

“Hihetetlenül sok. Több doboznyi rózsaszín zoknim van… inkább megmutatom! [itt elvitt minket a csordultig lévő kartondobozhoz, ami tényleg tele volt rózsaszín zoknikkal] Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen ahogy egyre népszerűbb lettem, egyre több ember kérdezte, hogy küldhet-e nekem rózsaszín zoknikat. Ezeket soha sem tudtam visszautasítani, mert imádom őket! Azért persze mosom őket, már csak a bolygónk miatt is, na meg nem vehetek fel minden nap egy teljesen új párat. Az nagyon furcsa lenne, nem?”

Mi a kedvenc Disney meséd?

“Ó, egyértelműen a Tarzan. Az volt az első film, amit valaha láttam és egyből szerelmes lettem Jane-be. Ah, Jane!”

Mi a kedvenc fagyi ízed?

“Egyértelműen a mentolos csokidarabos!”

És mi újság a dallal? Meg fog jelenni a közeljövőben?

“Wow! Szép munka, micsoda felvezetés! Egyáltalán nem számítottam rá, kis cseles! Igen, szerintem meg fog, az utolsó simításokat végezzük rajta. Mindig azt mondom, hogy tökéletesnek kell lennie. Ha elrontom az Ice Cream Man-t, akkor ételmérgezést okozhatok nektek, és azt azért mégsem tehetem meg. Amikor megkapjátok a dalt, tökéletesnek kell lennie.”

Van bármiféle rejtett tehetséged?

“El tudok juttatni egy After Eight-et vagy csokis sütit a homlokomról a számba úgy, hogy hozzá sem nyúlok! Megígérem, ha egyszer elég részeg leszek, megmutatom nektek.”

Milyen lenne az álom vakációd?

“Uhm, wow. Vakáció, azt sem tudom mi az! Szívesen mennék Indiába vagy Thaiföldre. Mindenképp egy olyan helyre, ahol még nem jártam, hogy egy új kultúrát fedezhessek fel.”

Ha örökre megváltoztathatnál egyetlen dolgot a világban, mi lenne az?

Ha tehetném, kiirtanám a gyűlöletet a világból.

“Így eltűnne az életünkből örökre.”

Amikor elkezdtél zenélni, mi volt a szüleid véleménye a dalaidról?

“Hát, igazából… úgy emlékszem, hogy nem igazán értették meg a művészetemet, ami rendben van. Sőt, szerintem amúgy egyáltalán nem értettek meg először, csak szépen fokozatosan. Egy olyan családban nőttem fel, ahol a zene és rock and roll mindig is jelen volt, szóval amikor ki akartam festeni a körmömet, Ők úgy voltak vele, hogy jó, rendben. Kvázi egy gitárboltban nőttem fel, szóval ez teljesen elfogadott volt nálunk. Igazából nem is a családom, hanem mások voltak azok, akik nem értettek meg, például tanárok, képviselők, de ők soha nem is akartak. Este 6-ig szólt a munkaidejük, utána nem foglalkoztak velünk. Emlékszem amikor, olyan kilenc lehettem, arra kérleltem anyát, hogy fesse be a hajam vörösre… és be is festette. New Rock gót bakancs volt rajtam, buggyos tripp nadrág és csuklószorító: így vitt el anya Londonba egy egynapos kiruccanásra. Épp akkoriban volt terhes a testvéremmel, Isabella-el. A városban egy tipikus, puccos, sznob párocska sétált el mellettünk és odaszóltak anyunak: “hogy engedheti meg, hogy így öltözködjön a fia?!“. Mivel anya várandós volt, telis-tele volt hormonokkal, és teli torokból elkezdte üvölteni a nőnek, hogy “ő csak kifejezi önmagát! Az ilyen emberek fogják tönkretenni ezt a világot, mint maga!” én meg csak álltam és arra gondoltam, hogy ez az, anyu!”

Üzennél valamit a magyar rajongóidnak?

Természetesen! Hiányoztok! Alig töltöttem egy kis időt Magyarországon, sokkal többet szeretnék a jövőben. Megígérem, hogy amint mehetek, a legőrültebb koncertet fogjuk átélni: lázadjunk, bulizzunk, zárjanak le miattunk utcákat, érezzük egymást, amennyire csak lehet! Hamarosan találkozunk, magyar BHC!

Az interjú itt véget ért, viszont nem hagyhattuk, hogy Dom egy kis magyar nyelvlecke nélkül menjen dolgára, így megkérdeztük tőle, hogy tudja-e, hogyan mondják magyarul azt, hogy „szeretlek”. Mivel a válasza egy határozott nem és a „tanítsátok meg” felkiáltás volt, így megtanítottuk neki.

MUSICDAILY: Szóval, szeretlek.

YUNGBLUD: Szeretjek.

MUSICDAILY: Hú, majdnem! Sze-ret-lek.

YUNGBLUD: Szer- miii?! Még egyszer!

MUSICDAILY: Sze-ret-lek!

YUNGBLUD: Szeretlek!

MUSICDAILY: Így van, ez tökéletes volt!

YUNGLUD: Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek! Ezt majd elsütöm a színpadon, erre emlékezni fogok! Köszi srácok, nagyon élveztem az egészet!

Angol változat / English version

További érdekességekért, dalokért és videókért keresd fel YUNGBLUD hivatalos oldalait!

Megosztás: