Lady Gaga nevét valószínűleg nem csak a kommersz popzene fogyasztóknak nem kell bemutatni, hanem sikerült egy olyan szilárd talajt megépítenie magának zenei karrierje során, hogy az utca embere is minimum egy dalt tudna hozzákötni, ha nem többet. 2016-os Joanne lemezével egy teljesen új terepet járt be, felhagyott a polgárpukkasztással, kivetkőzte valódi fájdalmát magából és lezárt egy korszakot életében. Ez pedig új kapukat nyitott meg előtte, melyekben szintnén sikerült kiemelkedően helytállnia – ilyen például a színészet és a Star Is Born is.
Úgy tűnik Gaga mára felhagyott az egyszerűbb, nyersebb stílusával és újra az az extravagáns popdíva köszön vissza ránk a képeken, akibe amúgy a nagyvilág beleszeretett. Elmondása szerint Chromatica c. lemeze kissé köszönőviszonyban van első, kőkemény popzenei kiadványaival. Előzetesen 3 dalt halhattunk, abból a legújabb iPhone-al forgatott videóval rendelkező Stupid Love-ot, majd a modern pophercegnővel, Ariana Grande-val közös Rain On Me-t, végül pedig a megjelenés előtt bő 10 órával a K-Pop nagyasszonyaival, a BLACKPINK-kel közös Sour Candy-t. Míg utóbbi kettő tényleg erősen az EDM/dance stílusjegyeit tartalmazza, addig a felvezető inkább próbált megfelelni a jelenlegi elvárásoknak a slágerlistákon – sajnos sikertelenül. A nettó 43 perces játékidő árulkodó lehet, 18 dallal megspékelve ez több átvezetőt is tartalmaz majd. Kritikusok elmondása szerint a Chromatica lesz a méltó visszatérése az énekesnőnek a poppiacra. – Chromatica albumkritika.
Egy ilyen mesteri intro, a Chromatica I után egyből fejest is ugrunk az Alice c. dalba, mely kvázi be is mutatja, mire is számíthatunk a továbbiakban, viszont azon kívül, hogy a szövege sokszorosan ismétlődik, nem egy kiemelkedő dal összességében. Míg tematikája az Alíz csodaországban c. regényen (mely később lett csak a populáris kultúra szerves része) alapszik, addig a hangzásban egy kissé csalódást kelt. Viszont, Gaga hangja bivalyerős, a rekesztés, melyet a „take me” szópár első felénél hoz le, valami elképesztő. Nagy reményeim sajnos nem igazolódnak be, nem keverednek egymásba a dalok – az intro és az Alice istenien folytak egymásba. Nagyon sajnálom, hogy a Chromatica nem egy világ, amibe a lyukba való beleeséssel kerül bele az énekesnő, annyira tökéletes koncepció lett volna. A Stupid Love-nál nem időznénk sokat, hiszen ha nem is az énekesnő legerősebb beharangozó kislemeze, akkor is egy gyöngyszem.
Rövidesen máris a Rain On Me c. dalba keveredünk bele, mely aranyos, nagyon fülbemászó és egy biztos: óriási potenciál van benne, hogy felkapott legyen a későbbiekben. Ariana Grande hangja felüdülés a trackben, hiába említette meg Gaga, hogy örült neki, hogy Ari-nak sikerült egy kicsit kimozdulnia komfortzónájából, valamilyen szinten a hangszínéhez még jobban is passzol ez a stílus. Együttes erővel viszont sikerült a magas és mély hangokat szépen harmóniába hozniuk. Szerencsére a Free Woman már olyan dolgokat mozgat meg, amiket az Alice-nek kellett volna. Meghatározza a témát, kimondja azokat a gondolatokat, amit a Chromatica közvetíteni szeretne. Az a szabadság, melyre mindenki vágyik, és Gaga többször is kihangsúlyozta, hogy
this is my dancefloor I fought for.
Hangzásilag viszont már sokkal összetettebb és kidolgozottabbnak tűnik, mint mondjuk a nyitódal, a visszhangokért pedig külön köszönet – isteniek. Szerencsére ez a löket megmarad és a Fun Tonight egy újabb kis gyémánt a katalógusban. Az, ahogy kis léptekben építkezik a dal, azon az egy percen keresztül fenntartja a figyelmet, hogy hova is lyukadunk majd ki ezzel, miközben a dalszöveg olyan szinten varázsolja el a hallgatót, hogy szinte érezni lehet a fájdalmat az énekesnő kimondott szavaiban.
you love the paparazzi, love the fame
even though you know it causes me pain
Egy újabb instrumentális átvezető, melynek nem minden esetben érzem lényegességét addig a másodpercig, amíg bele nem vezet minket kőkeményen a 911-be, melyet csodálatosabban felvezetni nem is lehetett volna, bár ezzel a berobbanással nem minden esetben állja meg a dal a helyét, mint egy különálló track. De, ezzel egy teljesen új részbe vezet be minket az énekesnő (legalábbis egy darabig). A 911 egy kicsit experimentálisabb ebben a környezetben, nem minden esetben nevezhető kiemelkedőnek összességében a lemezen: a refrén inkább már furcsa, mintsem érdekes, mint a versszakok.
A mai világban a nők elnyomása valami oknál fogva még mindig terítéken van. A napokban Billie Eilish is pont arról számolt be, hogy azért nem mutatja meg testét, mert úgyis találnának benne kivetni valót, nagyon nehéz valódinak maradni a mai világban. A Plastic Doll hasonló gondolatokkal játszik el, csak inkább érzelmi szinteken, nem pedig a külsőségekre fókuszálva. Míg az első dalokban a felvetés az, hogy Gaga egy erős nő maga is, itt már azon lamentálunk, hogy miért is kell valakinek húzni az agyát? A nő nem egy játékszer. Pont. A második rész legmesteribb dalát hallhattuk.
Talán nem hazudok, ha elmondom, hogy személy szerint ezt a dalt vártam a legjobban. A BLACKPINK és Lady Gaga dalát, a Sour Candy-t egy kicsit sötétnek, egy kicsit atomnak, egy kicsit szexinek és egy kicsit ütősnek gondoltam el – ebből nem sok minden sülhet ki rosszul, nem? Végül is mindet megkaptam, kivéve az utolsót. Egy dolog hiányzik a dalból, az átütő energia. Ütős, hogy 7 sorba sikerült Jennie-t, Gaga-t, Jisoo-t és még Rosé-t is besűríteni, megadja a tempót az egésznek, olyan érzés, mint amikor egy gyereket beengednek egy cukorkaboltba: ez is van, az is van, minden pereg. Biztosan egy „grower” lesz a dal a jövőben, de addig is említsük meg a Blinkek erejét, akiknek köszönhetően a dalt az első 6 órában több, mint 7 millióan hallgatták meg YouTube-on! Nem kis teljesítmény valljuk be. Na meg persze azt is említsük meg, hogy a dal ugyanazt a dalt veszi alapul, mint Katy Perry és Nicki Minaj közös dala, a Swish Swish vagy Zara Larsson és Tinie Tempah Girls Like c. dala: erről írtunk is bővebben, ahol az egész folyamatról is mesélünk.
Az Enigma kissé megtöri a sötétséget, amit eddig sikerült magunkra húznunk utunk során. A dal eredetileg az egész projekt címét is adta volna, képzeletben pedig ez vezet át az ARTPOP-ból ebbe a világba. Gyönyörű vokálokat hallhatunk a dal során, Gaga megmutatja, hogy nem véletlenül van ott, ahol. A Replay egy igazán értékes dal lenne, ha nem nyelné el az embert az eddig hallott kemény, EDM/house stílus, egy kicsit kifulladni érződik ebben a távlatban már ez a koncepció.
A harmadik átvezetőben már esik az eső, így tudjuk, hogy elhagyjuk a sötét gondolatokat és egy másik helyre fogunk csöppenni. A Sine From Above talán a legérdekesebb dal a lemezen, nem elég, hogy a jó öreg Elton John totálisan nem illik bele ebbe az egész masszába, de még egy kemény europop behatása is van, talán Gaga Eurovíziós pályára törne? Egyből egy szerb induló dala jutott eszembe a refrén zenei világából, igaz ott is óriási erő volt, mint itt – semmi negatívum nincs a hasonlatban. Az is érdekes, amilyen technikával énekel Gaga, a következő sorban:
I heard one sine from above
még sosem hallottam ezzel a tónussal énekelni. A dal végére teljesen felborul a balansz, és egy teljesen idegen masszát képeznek a hangok. Ijesztő, de mégis különleges – talán sikerül ezzel például beleírnia magát újra az énekesnőnek a poptörténelem-könyvekbe? A 1000 Doves pedig pont ez az europop-house vonalat folytatja, melynek mondanivalója feloldja a feszültséget, erre pedig érkezik a lezárást biztosító Bablyon, mely inkább már electro-pop-house elemeket vegyít.
A tökéletes, majd’ 3 perces lezárás nagyon el lett találva. A Babylon nem csak arra építkezik, hogy lezárja a témát és odaszóljon mindenkinek is, hanem a tematika alapján több ókori és bibliai történetet is megemlít. A város mint az istenek kapuja vált ismertté, majd pedig mint a filmek végén egy tetőpontot lezáró feszültségoldás – így hat a Babylon. A gospel elemek pedig egy teljesen új színt hoznak az egész korongba, plusz pont a fúvósokért és a háttérvokálokért és tartalmakért. Kicsit filmes hatást kelt, ezt le kell szögeznem, olyan érzésem van, mintha leraknám a popcorn a földre, miközben öltözködöm fel a moziban és szépen lassan erre a dalra vonul ki az egész közönség, ezután már csak a takarítócsapatnak kell a harcteret rendbe szednie.
