Ismerős Lady Gaga és a BLACKPINK új dala? Mutatjuk miért!

Több előadótól is hallhattuk már ugyanezt az alapot.

Bevett szokás, hogy előadók egymást veszik alapul, mint inspiráció. Még véletlenül sem keverhetjük össze a “sample” fogalmát a másolással, vagy a feldolgozással, hiszen előbbinél egy szó sem esik arról, hogy megjelölnék a dal szerzőit az új dalnál, utóbbinál pedig szó szoros értelmében fogják a dalt, és eléneklik. A sample az ennél több.

Magyar szó szerinti fordítása a szónak talán a “mintát vesz” vagy a “válogat” lenne – ebből a két szócskából pedig a lényeget már meg lehet érteni. A szakirodalom úgy írja le ezt a folyamatot, mint

egy meglévő dal egy része, melyet újra felhasználnak egy új dalban.

Ennek természetesen nagyon sok és kreatív módja van. Hiszen többek közt a ritmust, a dallamot, ütemet és számtalan dolgot lehet sample-ölni. Ezeket pedig kedvünkre alakíthatjuk, lassíthatjuk, gyorsíthatjuk, újra dolgozhatjuk – határtalan lehetőségek állnak rendelkezésünkre.

A ma megjelent Sour Candy is a fentebb említett eljárás részese volt. Maya Jane Coles What They Say c. dalát vette alapul Lady Gaga és a BLACKPINK.

Szinte biztos, hogy mindenki hallja a részeket, melyeket felhasználtak a dalban. Érdekesség, hogy ehhez a dalhoz nem csak Gaga és csapata nyúlt hozzá, hanem Katy Perry és Nicki Minaj, valamint Zara Larsson és Tinie Tempah is.

Hogy ne legyen idegen számotokra az eljárás, néhány példát szeretnénk mutatni még. Kezdjük is Dua Lipa Love Again c. dalával, melynek egy egész idővonala van.

Egy másik példa napjainkból Ellie Goulding legújabb dala, a Power, mely Dua Lipa Be The One c. dalát veszi alapul, ez a két refrénnél hallható ki.

Vagy amikor Ariana Grande a 7 rings c. dalában a Favourite Things c. dalt használta fel.

És az megvan, hogy Madonna az ABBA Gimmie! Gimmie! Gimmie! c. dalát is alapul vette magának?

Megosztás:

Kövess Instagramon!
A követéssel egyben támogatod munkánkat, valamint nem maradsz le exkluzív tartalmainkról sem!