Ekkor érkezik AVRIL LAVIGNE Bécsbe!

Az idei koncertsorozat nyilvánvaló okok miatt elmaradt – de érkezik a pótlás!

Már cikkeztünk az eredeti bejelentésről, arról is, hogy Avril Lavigne Head Above Water turnéjának túl kicsi volt a Gasometer, sőt arról is, hogy a koncert elmarad. Most pedig újra arról írunk, hogy kevesebb, mint egy éven belül megtartásra kerül a turné.

Tényleg, az ág is húzza Avril Lavigne-t. Majd’ 10 évvel ez előtt járt Európában a kanadai énekesnő, most pedig folyamatos nehézségekbe ütközik – pedig a közönség már nagyon várja, hiszen a Gasometerből át kellett költöztetni a koncertet a Wiener Stadthalleba. Itt pedig már olyan nevek léptek színpadra, mint Ariana Grande vagy Cher.

A koncertnek úgy tűnik mostmár végleges időpontja is van. Igaz, ez 2021 márciusi. A tervek szerint március 18-án lép színpadra Lavigne az osztrák fővárosban. Az információt az oeticket osztotta meg, ahol jegyeket is kapni – igaz korlátozott számban.