Fenntartja sad boy :( imázsát

Megérkezett az énekes második albuma.

Több, mint egy évvel ez előtt hallhattuk a lemezről az első kislemezt, mely a Troye Sivan-nal közös i’m so tired… volt.

Azóta Lauv nagyon sok mindenen ment keresztül. Most 21 dalok keresztül önti ki nekünk lelkét, hol inkább popossabb és gyorsabb dalokban, hol pedig lírai balladában. A lelki állapotáról pedig hosszasan mesélt, elárulta többek között azt is, hogy gyógyszereket szed és azt, hogy terapeutára van szüksége, hogy megküzdjön a hétköznapokkal, így biztosan egy igazán színes album elé állunk.

A ~how i’m feeling~ során bebizonyította nekünk az énekes, hogy talán az egyik legértékesebb énekes és dalszerzőről beszélünk, amikor nevét a szánkra vesszük. Ha egy olyan pop albumot keresel, amire egyszerre sírhat és táncolhat az ember, ez biztosan neked való.

Természetesen helyet kaptak a korongon azok a dalok is, melyekkel igazán nagyra tört az énekes, mint például a fentebb is említett i’m so tired Troye Sivan-nal vagy a fuck i’m lonely Anne-Marie-val. Ezeken felül tartalmaz még kollaborációkat a korong, például a BTS, Alessia Cara vagy Sofía Reyes személyében. A korong nyomasztóbb, szomorúbb oldalát olyan dalok, mint a Julia Michaels-ről szóló Julia vagy az egyszál gitárral kísért For Now mutat meg.

Az énekes amúgy hamarosan Bécsben koncertezik, ráadásul egy nappal Dua Lipa után, mindenképp érdemes egy pillantást vetni a jegyárakra!