ELSÍRTA MAGÁT MADONNA KONCERT KÖZBEN SÉRÜLÉSE MIATT

Csütörtöki párizsi koncertjén esett le egy székről a popkirálynő, egy táncosának kellett felsegítenie. 

Madonna rajongói szemében a kitartás mintapéldája, ugyanis ő soha nem adja fel, és ezt jelenlegi, Madame X turnéjával is bizonyította. A tavaly szeptemberben indult koncertsorozatból nem kevesebb, mint 15, köztük a tegnapi párizsi show-t volt kénytelen törölni orvosai javaslatára térdsérülése miatt, akkora fájdalmai vannak. Emiatt, mikor beszél a közönséghez, egy széken ülve pihen az énekesnő.

Madonna a show egy pontján széken ülve beszélget a közönséggel.

Csütörtöki, a párizsi Le Grand Rex színházban tartott koncerten azonban a 61 éves popdíva sajnos leesett a székről, és egy táncosának kellett felsegítenie. Bár sírva fakadt, nem vonult le a színpadról, és végigcsinálta a csaknem két és fél órás előadást. Az esetről videó nem készült, ugyanis az énekesnő kérésére szigorúan tilos telefont bevinni a koncerteknek otthont adó színháztermekbe, elmondása szerint a közönséget szeretné látni, és nem a telefonjaikat az intim helyszíneken. 

A popdívát mankóval látták távozni a londoni koncertjének helyszínt adó Palladiumból.

Madonnát már többször kapták lencsevégre mankóval, és koncertjei alatt is többször visel térdvédőt. Emellett napi 6 órás kezelésen esik át. 3 óra a show előtt, és 3 óra utána, valószínűleg ez is közrejátszok abban, hogy átlagosan 2-2 és fél órás csúszással kezd. 

Sérülése ellenére az ünneplése is van oka a popkirálynőnek, ugyanis februárban bezsebelte 50. Billboard listavezető dalát, ezzel megdöntötte saját rekordját, miszerint ő a legtöbb #1-al rendelkező előadó bármely Billboard listán. Erről itt írtunk bővebben.

Március 11-én lesz Madonna utolsó koncertje a Madame X turné keretein belül, és reméljük, utána pihenőre megy, melyet orvosai is javasoltak neki.