Zongorával kísért balladával jelentkezett az egyre népszerűbb énekesnő!

Zsebkendőket elő!

A 2018-as etap egyik legjobb pop albumával jelentkező Sabrina Carpenter most új dallal jelentkezik – ezúttal visszavéve a tempóból.

Extra tartalmakért kövess Instagramon!

A „Singular Act I”-t könnyen az elmúlt időszak egyik legjobb pop albumának lehet titulálni, sőt, ha nem a legjobbnak. A fiatal énekesnő elképesztő energiákat mozgatott meg új albumának első felén. Erről ódákat zengtünk itt. Most pedig úgy tűnik végre hamarosan érkezik a „Singular Act II” is, mely az album második fele lesz. Okos döntés így, két részletben piacra dobni egy albumot.

A most megjelent „Exhale” kitűnik a sorból. Sem a „Singular Act I”-on nem találunk ilyen dalt, de még a „Singular Act II”-ről eddig megjelent egyetlen dalra, a „Pushin’ 20”-re sem hasonlít, ugyanis ez egy zongorakísérettel rendelkező ballada. Nem csak maga a dal, de a kislemez borítója is csodálatos – meglepően jól reprezentálja a dal témáját és hangulatát.

Remélhetőleg még a nyár elején megjelenik az énekesnő új albuma, ami kvázi a „Singular” második fele lesz.