„Money don’t buy class, and I can’t be bought like that, like that, I am a diamond, and diamonds are forever„
Sabrina Carpenter hivatalosan is felnőtt. Olyan albumot rittyentett elénk, hogy a mainstream popzene kedvelők füle csak úgy kettéáll. A mindössze 8 számos lemez első kislemeze a még nyáron megjelent „Almost Love” volt, mely főként pozitív kritikákat kapott a kritikusoktól, míg az énekesnő rajongótábora nem volt tőle túlságosan elragadtatva, szexuális utalásai miatt, felnőttes hangzása illetve túlfűtöttsége miatt. De persze ezzel igazából a hallgatói táborát szélesítette ki.
A 19 éves énekesnő előző albumaitól egy óriási lépést tett, de dalszerzői képességei már korábban sem voltak megkérdőjelezve. Az új, felnőttes, fiatalos, „dark-pop”-os hangzás nagyon passzol Carpenter hangjához. Nem mehetünk el egy szó nélkül most sem a szöveg mellet sem. Egy igazi, érett nő gondolkodása tükröződik – illetve nagyon király a „bad bitch” szövegek (amik a teljes kontextusban nyernek mélyebb értelmet), mint például: „I’m just gonna say it one more time for fun” vagy a „money don’t buy class, and I can’t be bought like that, like that„, illetve a személyes kedvenc sorom az albumról „if I ask that boy to jump, I know he would, he don’t even have to say, it’s understood„. Egy igazán összerakott albumot hallhatunk a „Singular Act. I.” személyében, nagyon várós a második rész is!