Premier! Megjelent Michael Jackson és Freddie Mercury duettje

A mai napon napvilágot látott Freddie Mercury és Michael Jackson 33 éve elveszett duettje, a There Must Be More to Life Than This, számolt be róla a Rolling Stone.

Screen shot 2014-09-19 at 18.20.26

A Queen Forever válogatásalbum 2014. november 10-én jelenik meg a boltok polcain, és az örök klasszikusok mellett, a rajongók és a zeneszeretők most boldogok lehetnek, hiszen új dalokat is találhatunk rajta!

William Orbit producálta a There Must Be More to Life Than This-t, akinek nevéhez például Madonna Ray of Light szerzeménye kapcsolódik. A dalt a Hot Spice „sessions”-re rögzítették, de végül sosem fejezték be, és 1985-ben megjelent Mercury szólóverziója a Mr. Bad Guy-ra. „Amikor először hallottam a stúdióban, padlót fogtam. Ők voltak a kor legnagyszerűbb zenészei, Michael hangja pedig annyira erőteljes és jó volt. Az egész élénk, menő, és egyben megrendítő volt. Ott állt a stúdióban és élőben énekelt” – árulta el a Rolling Stone-nak William.

Érdekesség, hogy az albumon helyet kapott a Love Kills újravett verziója is, amin helyet kaphatott volna Adam Lambert vokálja de is, azonban ő elutasította a lehetőséget. „Hallottam a teljes verziót, nagyon jó lett, azt el kell mondanom. Visszavettek a discóból, és kaptunk egy tradicionálisabb Queen-dalt – mondta Lambert – Ez egy nagyszerű szám, nagyon drámai, erőteljes, egy gyönyörű dallammal.”

A banda nemrég fejezte be az USA turnét, és hamarosan Európába is ellátogatnak Adam Lamberttel.