Az elmúlt pár évben nagyot fordult a világ Marko Purišićcsal, aki 2023-ban indította útjára a Baby Lasagna projektjét, egy évvel később pedig már Európa-szerte ismertté vált annak köszönhetően, hogy második lett az Eurovíziós Dalversenyen a Rim Tim Tagi Dim című dalával. A horvát énekes egyből a nyakába is vette Európát, és egy nagyszabású turnéra indult, melynek keretein belül tavaly Budapesten is koncertezett, és a debütáló albumát is piacra dobta DMNS & Mosquitoes címmel. Hamarosan pedig érkezik a folytatás.
Idén startolt el Marko új korszaka, mellyel a gyökereihez, egy sötétebb és keményebb hangzáshoz tért vissza, miközben a Baby Lasagna projekt humoros elemeit sem engedte el. A legújabb albuma az End The Party címet kapta, és október 23-án jelenik meg, rajta olyan dalokkal, mint a címadó End The Party, a Sedated, a Face On Your Phone, vagy éppen a még kiadatlan My Show, mely az előadó elmondása szerint a kedvenc száma a lemezről.
Idén nyáron a Szigetet robbantotta fel az énekes, december 5-én pedig egy klubkoncerttel tér vissza Budapestre, az A38 Hajóra. Ennek apropóján beszélgettünk vele többek között a közelgő albumáról, a bullyingról, a Szigetről, és arról, hogyan viseli a hírnevet. Azt is elárulta, milyen tanácsot adna a fiatalabb önmagának, üzent a magyar rajongóknak, és természetesen arra is jutott idő, hogy egy kicsit tanítsuk magyarul – exkluzív Baby Lasagna-interjú.
Idén nyáron felléptél a Sziget Fesztiválon, és imádtam a koncertet. Tele volt energiával, egyszerűen király volt. Milyen élmény volt számodra ez az egész? Felért az elvárásaidhoz a fesztivál és a közönség?
Persze, sőt, minden várakozásomat felül is múlta. Mindig ott van bennem a félsz, hogy vajon eljönnek-e az emberek a koncertemre, ráadásul elég közel voltunk a főfellépőhöz, úgyhogy attól tartottam, hogy már mindenki a Bring Me the Horizonon lesz majd. De végül azt hiszem, idén a mi koncertünket nézték meg a legtöbben azon a színpadon, és erre nagyon büszkék vagyunk. Őszintén szólva olyan volt az egész, mint egy valóra vált álom.
Néhány hónappal korábban kaptam egy emailt, hogy: „Szia, tartsd szabadon ezt a napot, mert lehet, hogy fellépünk a Sziget Fesztiválon.” Szó szerint remegni kezdtem, csak az járt a fejemben: „Úristen, kérlek, kérlek, kérlek!”
Hét teljes napot kellett várnom a válaszra. Ez alatt a hét nap alatt mindig, amikor értesítést kaptam az e-mailjeimről, azt gondoltam: „Úristen, ez a Sziget? Ez a Sziget? Ez a Sziget?” És nem az volt. Megint nem. És megint nem. Aztán, amikor végre jött az üzenet, hogy: „Hivatalos, fellépünk a Szigeten”, nem győztük bontani a söröket, és ünnepelni a barátaimmal és a bandámmal. Fantasztikus élmény volt, és minden várakozásunkat felülmúlta. Tényleg. Tele volt a hely, tökéletes volt minden, nagyon jó volt a közönség reakciója, úgyhogy elképesztően hálásak voltunk.
Jártál már a fesztiválon a fellépésed előtt?
Nem. Nem vagyok egy bulizós típus, úgyhogy sosem voltam. De úgy voltam vele, hogy oké, most itt a lehetőség. Pénteken volt a koncertünk, én pedig hétfőn érkeztem, és már kedden elkezdtem kijárni a Szigetre, úgyhogy az összes napon ott voltam. Olyan érzés volt, mintha meghaltam volna, egy időhurokba kerültem volna, és ugyanazt a napot ismételném. Minden nap felpattantam a rollerre, elindultam, és így tovább, és így tovább. Minden nap kint voltam, de úgy érzem, még így sem volt időm mindent megnézni, mert annyira hatalmas az egész. És nagyon jó a szervezés is. Eléggé féltem a tömegtől, és attól is, hogy sokat kell majd sorban állnom. De nem voltak nagy sorok, semmi ilyesmi. Minden tökéletesen meg volt szervezve. Nem is értem, hogy lehet egy ilyen nagy fesztivál ennyire jól szervezett. Emlékszem, hogy nagyon meglepődtem ezen.
Én is imádom a Szigetet. Nem tudom, hogy tudod-e, de a Szigetet a Szabadság Szigetének is nevezik. Kíváncsi vagyok, neked személy szerint mit jelent a szabadság?
Hű, ez jó kérdés. Lehet, hogy fel kéne lapoznom a naplómat, mert valahol biztos írtam benne erről.
Talán a szabadság az, hogy elfogadod mindazt, ami az utadba kerül, és megtanulsz együtt élni vele.
Amikor azt mondom, hogy mindent, akkor az olyan belső dolgokra gondolok, mint például a mentális egészségeddel kapcsolatos küzdelmeid. Ha elfogadod, hogy az is rendben van, ha éppen nem vagy jól, és bármi is jön az életedben, azt egyszerűen elfogadod, az engem szabaddá tesz. Talán ezt jelenti a szabadság.
Imádom ezt a választ. Decemberben visszatérsz Budapestre, és az elmúlt néhány évben rengeteget turnéztál. Neked személy szerint mitől lesz különleges egy adott koncert?
Általában, amikor azt kérdezik tőlem, hogy mitől lesz különleges egy koncert, mindig magára a koncertre gondolnak. De igazából ott van az egész napunk. Ha például van lehetőségünk felfedezni Budapestet, aztán a nap végén tolunk egy nagyon jó koncertet, számomra ettől lesz teljes az élmény. Hogy „Ja, imádtam Budapestet, mert volt egy szabadnapom, jókat ettem, jól éreztem magam, ilyenek.” Nekem ezek számítanak. De ha magukról a koncertekről beszélünk, akkor az alap dolgok. Ha az emberek jól fogadják azt, amit csinálunk, az már önmagában különleges.
Nem kell teltházasnak lennie, még csak nem is kell tele lennie a helynek. Lehet félig üres, vagy akár még annál is üresebb. Attól még lehet fantasztikus egy koncert, ha megvan az energia.
Emlékszem, voltak teltházas koncertjeink nagy helyszíneken, mármint hozzánk képest nagy helyszíneken, de az energia nem volt jó. Ugyanakkor voltak olyan koncertjeink is, ahol körülbelül tizenöt ember állt előttünk, és mégis elképesztően jó volt, mert egy nagy buli volt az egész. Szóval nekem tényleg csak az számít, hogy meglegyen az energia, és a közönség is visszaadja azt.
Mit szeretnél, hogy a közönség érezzen, amikor a koncerted után elhagyják a helyszínt?
Sokkolni akarom az embereket. Mindig is ezt akartam.
Nem úgy, hogy „Úristen, mi volt ez?”, hanem úgy, hogy „Úristen, mi volt ez?” Azt szeretném, hogy a koncertünk bizarr legyen, vicces legyen, ugyanakkor legyen benne egy kis komolyság és valami szívmelengető is. Szerintem ez sikerül is. Rengeteg lehetőségünk van rá, hogy sokkoljuk az embereket, például azzal, hogy metál dalokra twerkelünk, aztán ugyanazon a koncerten előadunk egy dalt a belső démonokról és a szorongásról. Szóval szerintem elég sok minden megfér nálunk egymás mellett, és mindig azt remélem, hogy az emberek felismerik a zenekarunk bolondos oldalát is.
Már alig várom, hogy lássalak decemberben. Az előző zenekaroddal korábban léptél már fel Budapesten. Az A38 Hajón jártál már?
Igen, már játszottam ott a volt zenekarommal. A Die Krupps előzenekara voltunk. Most, hogy mondod, úgy emlékszem, az a klub nagyobb, mint ahol tavaly játszottunk. Most aggódni is kezdtem egy kicsit. De ahogy mondtam, lehet akár félig üres a koncert, ha megvan az energia, akkor fantasztikus lesz. Emlékszem, hogy tavaly Budapesten elképesztő volt a közönség energiája. Nem tudom, ott voltál-e, de nagyon jó volt, tényleg király volt. Hatalmas buli volt. Szóval igazából nem számít, mert a magyarok nagyon tudnak bulizni.
Így van. Idén új korszakot indítottál egy sötétebb és keményebb hangzással. Legutóbb, amikor beszéltünk, elmondtad, hogy az előző albumod igazából nem is albumnak indult, így tulajdonképpen ez az első alkalom, hogy tudatosan, az alapoktól kezdve építesz fel egy lemezt. Hogyan álltál neki ennek a folyamatnak, és hogyan találtad meg, milyen hangzást és mondanivalót szeretnél az albumnak?
Hát, erre a kérdésre nincs jó válaszom. Itt van előttem a naplóm, és ahogy lapozgattam, megtaláltam az egy évvel ezelőtti jegyzeteimet, és láttam, mennyire meg voltam ijedve. Fogalmam sem volt, mit kéne írnom. Nem tudtam, hogy hülyéskedni akarok-e, vicces akarok-e lenni, vagy inkább komoly. Nem akartam úgy hangzani, mint a Bring Me the Horizon, nem akartam úgy hangzani, mint egy másik banda. Szóval milyen is a Baby Lasagna hangzás? Mit akarok csinálni? Mit próbálok elérni? Nagyon kaotikus volt az egész, ráadásul nagyon kevés időnk is volt arra, hogy megírjuk és elkészítsük ezt az albumot. Szerintem a Sedateddel nagyon betaláltunk. Talán a Sedated adja vissza a leginkább, milyen is a Baby Lasagna. Egy kicsit bolondos a hangzása, és vannak benne mentális egészséggel kapcsolatos témák is, amik valódiak, nem csak úgy kitaláltuk őket.
Elég erős pillanataink vannak ezen az albumon, és szerintem élőben is nagyon-nagyon jól működik.
Remélem, ezt te is érezted a Szigeten. Hogy nem kell ismerned a dalokat ahhoz, hogy egy jót bulizz rájuk. Elégedettek vagyunk azzal, amit összehoztunk, és szerintem az emberek is szeretni fogják.
Amikor a stúdióban vagy, és egy dalon vagy egy albumon dolgozol, kinek a véleményére adsz a leginkább?
A feleségemére. Egyértelműen a feleségemére. Ha a feleségem azt mondja egy dalra, hogy: „Hát, ez nem igazán…”, akkor úgy vagyok vele, hogy: „Jó, akkor ez nyilván nem kerül fel az albumra.” Nagyon ritkán fordul elő olyan, hogy én szerelmes vagyok egy dalba, ő pedig nem, és én mégis azt mondom: „Oké, ettől még felkerül az albumra.” A feleségem a végső döntőbíró. Ő választja ki a dalokat, amiket végül hallotok.
Imádom. Ismered azokat a mémeket a közösségi médiában, amikor van egy kép egy gyönyörű tengerpartról vagy egy sötét, emo szobáról, és az a leírása, hogy „Melyik dalt hallgatnád itt?” Ismered ezeket?
Aha.
Oké, akkor körülírnád azt a helyszínt, ami szerinted a legjobban illik az albumod hallgatásához?
Hűha. Szerintem egy viktoriánus kastély, és amikor kinézel az ablakon, egy tavat látsz, és rengeteg para angyalt és démont ábrázoló szobrot meg ilyesmiket. Tudom, hogy ez sokkal epikusabban, mint amilyen az albumunk hangzása, de szerintem ez illik hozzá a legjobban. És talán az angyalszobrokon bohócmaszk van, így az egész egy kicsit bolondos is. Szóval egyszerre para és bolondos, mint a Sedated. És megvannak azok a Tágra zárt szemekből ismert maszkok és köpenyek meg ilyenek? Talán valami olyasmi is, egy kis velencei buli hangulatával. Valami ilyesmit tudok elképzelni.
Jól hangzik. Már alig várom, hogy halljam. És persze a legújabb kislemezed, a Face on Your Phone, körülbelül egy hónapja jelent meg. Mi ennek a dalnak a története?
Elgondolkoztam azon, hogy mi mindennel jár együtt az, ha az ember közszereplő. Szerintem valamilyen szinten mindannyian azok vagyunk, de itt, Horvátországban én elég sok figyelmet kapok. És persze ennek megvannak a maga negatívumai.
Elgondolkoztam a bullyingon, és azon, hogy nekem is bőven kijutott belőle a középiskolában.
Ne érts félre, nem azt mondom, hogy mindenki csak bántott engem, mert nem így volt. Egyszerűen arról van szó, hogy a gyerekek szekálódnak, és néha gonoszak egymással. Aztán elkezdtem azon gondolkodni, hogy vannak, akiket tényleg komolyan bántanak, és ennek súlyos következményei lehetnek, akár az is, hogy a legrosszabb esetben véget vetnek a saját életüknek. És azon is, hogy mennyire eltávolodtunk egymástól, mert ha nem ismerlek, és nem kell látnom téged, akkor leírhatom rólad a leggonoszabb dolgot, és simán megúszhatom következmények nélkül. Anélkül, hogy belegondolnék, mit tesz a kommentem a másik emberrel. Úgy éreztem, hogy erről írnom kell. Ugyanakkor nem akartam áldozatként megközelíteni a témát. Helyette erőt akartam adni az áldozatoknak. Egy dalt, amivel talán vissza tudnak vágni azoknak, akik bántják őket, azt üzenve, hogy: „Túl tudok lépni a gyűlöleteden, és azon is, amit velem tettél.” Tulajdonképpen erről szól a dal.
Mostanra többé-kevésbé hozzászoktál már ehhez az állandó figyelemhez, vagy azért még mindig szoknod kell?
Ha arra gondolsz, hogy az emberek felismernek az utcán, azt még mindig szoknom kell, és még mindig próbálok megbékélni vele.
Az, hogy felismernek, a munkám legrosszabb része. Egyáltalán nem szeretem, de ez van.
A munkám része, és semmiért nem cserélném le a munkámat. Egyszerűen nem szeretem a figyelmet. Mindig is visszahúzódó voltam, és alapvetően félénk vagyok, szóval amikor az emberek odajönnek hozzám tele energiával, én pedig nem tudok ugyanolyan lelkes lenni, akkor még inkább magamba zárkózom. Ha az online kommentekre gondolsz, szerintem azokhoz soha nem fogok hozzászokni, ezért inkább kerülöm őket.
Ha meglátok egy cikket magamról, egyszerűen nem kattintok rá, nem olvasom el a kommenteket, semmit nem csinálok vele, mert tudom, hogy hatással lenne rám.
Hazudhatnék neked, és mondhatnám, hogy „Nem érdekel”, de az igazság az, hogy érdekel. Lehet, hogy a felszínen ezt fel sem ismered, de mélyen belül tudod, hogy a negatív dolgok, a félelem és a kételyek mégis beléd ivódnak. Az ilyen kommentek később is felbukkanhatnak, amikor bizonytalan vagy, és azt mondod magadnak: „Hé, emlékszel, mit mondott rólad az a pasas?” Pedig igazából nem számít.
Térjünk vissza egy kicsit az albumodhoz. Van rajta olyan dal, ami még nem jelent meg, de különösen büszke vagy rá, és már alig várod, hogy a rajongók is hallhassák?
Igen! Van egy dal, aminek az a címe, hogy My Show. Nagyon szerettem volna, hogy kislemez legyen belőle, de tudom, hogy nem kislemeznek való. Ettől függetlenül nagyon szeretem, és azt hiszem, ez is a kedvenc dalom az albumról, szóval a My Show-t mondanám. Alig várom, hogy az emberek hallhassák, hogy hallják a breakdownját és a refrént. Nem is tudom miért, mert nem egy tipikus Baby Lasagna-dal. Nem tudom, miért szeretem ennyire, de imádom. Egy egyszerű dal, de számomra tökéletes. Annyira szerettem volna, hogy kislemez legyen, de nem működne kislemezként, és ezzel mindig meg kell küzdenem. De ja, a My Show.
Szerintem a rajongók általában amúgy is jobban szeretik az albumok kevésbé ismert dalait, mint a kislemezeket. Legalábbis nekem ez a tapasztalatom, mint sok előadó rajongójának.
Ja, talán van esély rá, ez legyen az album egyik ismert dala annak ellenére, hogy nem lett belőle kislemez. Szerintem simán lehet. Remélem, így lesz.
Az elmúlt néhány évben rengeteg mindent elértél, a Eurovíziótól kezdve az első albumod megjelentetésén át, körbeturnéztad egész Európát, most pedig beléptél az új korszakodba. Rengeteg új tapasztalat van mögötted. Ha visszamehetnél az időben oda, amikor elkezdtél zenét csinálni, és adhatnád egy tanácsot a fiatalabb énekednek, mi lenne az?
Hmm. Valószínűleg csak megpróbálnám bátorítani, és azt mondanám neki: „Ne félj. Ne kételkedj. Minden rendben lesz, csak csináld tovább, amit csinálsz.” Mert voltak nehéz időszakok. Tudod, amikor 27, 26, 25 évesen még mindig apától és anyától kérsz kölcsön pénzt, és még saját kocsid sincs, miközben a barátaid már lakást vesznek és megházasodnak.
Mindig úgy éreztem, hogy le vagyok maradva. Mintha mindenről lekéstem volna, és bolond lennék, amiért zenélek.
Az egész életedet a zenének adod, és semmit nem kapsz vissza tőle, vagy legalábbis egy ideig így érzed. Hülyének érzed magad, mert már mindenki más továbblépett, csak te vagy az egyetlen, aki egy helyben áll, és ugyanott van, ahol 13 évesen volt. Csak zenélsz a szobádban, és reménykedsz benne, hogy egyszer majd beindulnak a dolgok. Szóval azt mondanám, csak légy türelmes, és higgy magadban és a munkádban. Ezt a tanácsot adnám.
És végül, üzennél valamit a magyar rajongóidnak?
Először is, köszönöm, hogy ilyen jól fogadtatok a Szigeten. Brutális volt. Minden várakozásunkat felülmúlta. Ha nem tudod, mit csinálj decemberben, gyere el a koncertünkre. Ha legutóbb is ott voltál, és tetszett, de úgy voltál vele, hogy: „Hát, elment”, ígérem, ezúttal imádni fogod. Rengeteget fejlődtünk, rengeteget fektettünk bele, és szerintem még jobban fog tetszeni. Ígérem, sőt, kezet is adok rá. Gyertek el a koncertünkre, mert egyszerűen tökéletes lesz.
