© Vajkovics Viktória

Személyes mérföldkővel mutatkozik be a közönségnek Vakter Alexandra

Megérkezett Vakter Alexandra első hivatalos önálló felvétele: a Been Hiding című dal a saját félelmek és bizonytalanságok elengedéséről, valamint a vágyott célok felé való elindulásról szól. A TikTokon ismerté vált énekesnő egy látványos, táncos videóklippel indítja el zenei karrierjét.

A felvételek a Pannónia Stúdióban készültek, Csicsák Norbert (a NoLo Sound kiadó társtulajdonosa) a dal és Alexandra zenei producere, korábban olyan előadók slágereit jegyezte, mint Zséda, Keresztes Ildikó, Kökény Attila, Vastag Csaba, Peter Sramek.

Reklám 1

A Been Hiding esetében bár próbálkoztak magyar szöveggel, végül megmaradtak az eredeti angol verziónál, mert annak volt meg az a sodrása, ami a legjobban állt a dalnak. A klipet Czoller Bence rendezte, a forgatáson pedig egy négyfős tánckar kísérte Alexandrát, lekövetve a dal belső felszabadulásáról szóló üzenetét.

Érdekesség, hogy a dal már korábban megszületett, és csak később került hozzám. Mégis szinte ijesztően pontosan találkozott azzal az élethelyzettel, amiben éppen vagyok. Hosszú ideje készülök arra, hogy kilépjek a közönség elé, most pedig éppen a „Been Hiding” című dallal teszem meg először. Nekem már sokkal többet jelent egy szimpla felvételnél: azt az utat jelképezi, ahogy valamiből, ami sokági csak álom volt, kézzelfogható valóság lesz. A forgatáson tudatosult bennem igazán, amikor körbenéztem és ott dolgozott körülöttem egy egész stáb, hogy ez már nem az a dolog, amiről csak „majd egyszer” beszélek, hanem tényleg megtörténik. Ez a dal az első nagy mérföldkövem – azt a pontot jelzi, amikor először érzem igazán, hogy elindultam azon az úton, amit nagyon régóta szeretnék.

– mondta a dal kapcsán Vakter Alexandra.

A zene és az alkotás gyerekkora óta végigkíséri Alexandra életét: hat év zongoratanulással, valamint előadóművészeti tanulmányokkal alapozta meg tudását. Az igazi áttörést az online tér hozta el számára, ahol a TikTokon tartott rendszeres élő közvetítéseivel és énekes tartalmaival épített ki nagy követőbázist. Ez a platform adta meg a végső löketet ahhoz, hogy a feldolgozások után saját zenei világának kiépítésébe vágjon bele, aminek első fejezete a most megjelenő Been Hiding.