Pár hét múlva startol el az újabb hokis sorozat forgatása.
Idén júniusban jelentette be a Netflix, hogy elhozzák a képernyőre Hannah Grace Icebreaker – Jégtörő című bestsellerének a történetét, most pedig arról is lehullott a lepel, kiket láthatunk majd a főszerepben. A műkorcsolyázó Anastasia, vagy a becenevén Stassie Allen karakterét Daisy Jelley fogja alakítani, míg a hokicsapat kapitánya, Nathan Hawkins bőrébe Connor Simos bújik majd.
Hogy honnan lehet ismerős a két színész? A 26 éves brit modell és színésznő első filmje a 2023-as Hogyan szexeljünk volt, egy évvel később pedig a Prime Video Így jártunk Billy Walshsal című tinivígjátékjában tűnt fel. Legutóbb a tavalyi Marked Men – Tetovált srácok című filmben láthattuk, emellett pedig olyan sorozatokban szerepelt az elmúlt pár évben, mint a Netflixes Geek Girl és az olasz Miss Fallaci.
Az ausztrál Connor egy teljesen új arc – a bejelentés előtt az Instagram oldalán is csupán 300 követője volt, ami azóta 11 ezerre növekedett. Két éve szerzett diplomát Sydneyben, a National Institute of Dramatic Art színművészeti képzésén, és eddig egyetlen filmje és sorozata sem jelent meg. A Jégtörő mellett szerepelni fog a Subversion című akció-thrillerben, ám a premier dátumáról egyelőre nem hullott le a lepel.



Az Icebreaker – Jégtörő először 2022-ben került a könyvesboltok polcaira, hazánkban pedig egy évvel később jelent meg. A történet középpontjában Stassie áll, aki egész életében azért dolgozott, hogy egyszer az amerikai műkorcsolya-válogatott tagja lehessen. A Maple Hills-i egyetemen azonban egy váratlan helyzet miatt kénytelen megosztani a jégpályát az egyetem hokicsapatával, köztük annak kapitányával, Nate Hawkinsszal, akivel finoman szólva sem jönnek ki egymással.
Amikor Stassie páros partnere miatt veszélybe kerül a versenyzése, Nate váratlanul a segítségére siet. A kezdeti ellenszenvükből lassacskán barátság, majd romantikus kapcsolat bontakozik ki, a fegyelem pedig hamar a háttérbe szorul, ahogy a rivalizálást felváltja a köztük egyre erősödő vágy. Rá kell jönniük, hogy nincs veszélyesebb annál, mint amikor már nem a győzelemért küzdenek, hanem egymásért.
A forgatás a tervek szerint pár hét múlva, október közepén startol el a kanadai Vancouverben, és jövő márciusig tart majd. Arról egyelőre nincs hír, hogy mikorra lőtték be a premiert.



