Új dalt és magyar nyelvű feldolgozást mutat be Hajós Kristóf – megérkezett az „Oh Hope, You Whore”

Újabb kislemezzel vezeti fel novemberben érkező albumát Hajós Kristóf: a november 13-án megjelenő Dark Matter, Light Heart című nagylemez első előfutára, a Fifty Times Over (we own the world) után most itt a kiadvány zárószáma, az Oh Hope, You Whore. A számmal együtt megjelenik egy igazi különlegesség is: korábbi zenekara, a The Unbending Trees Meteor című 2013-as dalának magyar nyelvű változata, amelynek zenéjét Havasi Balázs, szövegét pedig maga Kristóf írta.

A zongorára épülő, pörgős és kicsit színházi, kabarés hangulatú dal a remény ezer arcát mutatja be – azt az érzést, ami a keringőhöz hasonlóan egyszerre tud feldobni és teljesen elszédíteni. A görög Nikos Stavlas játékával kísért, mindössze kétperces dal Chopin zenei világát is megidézi, és egyszerre csal mosolyt az arcunkra, és gondolkodtat el minket az élet nagy kérdésein.

Reklám 1

Évezredek óta nem tudjuk biztosan, hogy a remény, ami Pandora szelencéjében maradt, áldás volt-e vagy átok. Sokan kegyetlennek, vagy hiábavalónak tartották, míg mások ünnepelték. Ezzel a dallal a cinizmus és a remény örökös táncát szerettem volna egy picit játékosabb, könnyedebb szintre emelni.

– mondta a friss dalról Hajós Kristóf.

Érdekesség, hogy a Meteor című dalt magyarul először Péterfy Bori vette lemezre 2020-ban, amit nagy sikerrel játszott koncertjein is.  A két kislemez ellepólusokként vezetik fel a novemberben érkező, kilenc dalból álló nagylemezt, amely az előadó eddigi legszemélyesebb anyagának ígérkezik.