El is gondolkozott azon, hogy a második évadra is odaadja-e a nyaralóját.
A Heated Rivalry első évadának egyik legfontosabb helyszíne volt Shane (Hudson Williams) tóparti házikója, ahová Ilyával (Connor Storrie) hetekre elvonultak a világ elől. Azonban nem sokon múlott, hogy a nyaraló ne tűnjön fel a második évadban. A valódi tulajdonosa ugyanis erősen elgondolkozott azon, hogy ezúttal nem engedi be a stábot a második otthonába – részben azért, mert a forgatás alatt megkarcolták az asztalát.
Michael Kutryk, aki Torontóban él, és orvosként dolgozik, elárulta, hogy az első évadnak rettentő szűkös volt a költségvetése, így szinte csupán filléreket kapott azért, hogy a nyaralójában forgattak. Azóta azonban az egész világot letarolta a széria, így a férfi tisztában volt vele, hogy ezúttal sokkal több pénzt is elkérhet a házikója használatáért. Végül azonban nem vitte rá a lélek.
Komolyan elgondolkoztam azon, hogy visszaengedjem-e őket egyáltalán [a második évadra]. Tudom, hogy szükségük van rá, és azzal is tisztában vagyok, hogy alaposan megszorongathattam volna őket és megnehezíthettem volna a dolgukat. De egyszerűen nem vitt rá a lélek
– nyilatkozta a HGTV-nek.


Bár Kutryk nem volt teljes mértékben megelégedve a stábbal, hiszen megkarcolták az asztalát, és ezt szóvá is tette nekik, elmondása szerint ezúttal is igencsak baráti összeget kért a nyaralója használatáért.
Amikor felhívtak, hogy megkérdezzék, mennyit kérek, először megmondtam nekik, hogy megkarcolták az asztalomat. De aztán egy nagyon baráti árat mondtam, amin alaposan meg is lepődtek, és nagyon hálásak voltak. Még azt se kértem tőlük, hogy cseréljék ki az asztalomat
– mesélte.
A férfi egyébként csak azután tudta meg, pontosan miről is szól a sorozat, hogy már kiadta a házikóját a forgatásra. A producerek csak annyit mondtak neki, hogy a hoki áll a középpontjában, és Rachel Reid regényén alapszik. Úgy fogalmazott, az álla is leesett, amikor meghallgatta a hangoskönyvet.
Konkrétan leesett az állam, ahogy hallgattam. A könyv meglehetősen merész és szexuálisan túlfűtött tartalma miatt azon kezdtem gondolkozni, vajon pontosan mit is akarnak forgatni… Aztán úgy voltam vele, hogy forgatnak, amit forgatnak. Ezen már nem tudok változtatni
– emlékezett vissza.
A Heated Rivalry második évadának forgatása augusztus elején startolt el, az új részek pedig jövő tavaszra várhatóak.



