© Kondri Péter / MUSICDAILY

Ezért nem akarja Zara Larsson, hogy a legjobb új előadó kategóriában jelöljék Grammy-re

Az előző kiadója nevezni akarta a kategóriára, de az énekesnő nemet mondott rá.

Az idei év kétségkívül Zara Larssoné volt, hiszen közel másfél évtized után olyan sikereket ért el, amikről korábban csak álmodott. Bár az elmúlt több mint 10 év során számos slágert villantott, a Midnight Sun érára az egész világ felkapta a fejét, és az énekesnő végre megkapta azt a figyelmet, amit érdemel. De ez nem azt jelenti, hogy a korábbi munkásságát el szeretné felejteni – éppen ezért nem is engedte, hogy a kiadója nevezze a legjobb új előadó kategóriára a Grammy-n.

A neves díjátadó történelmében már több alkalommal felhúzhattuk a szemöldökünket a kategória egy-egy jelöltjén. Tavaly például Sabrina Carpenter és RAYE is esélyesek volt a díjra, úgy, hogy akkor már mindketten több mint egy évtizede zenéltek, de a Måneskin, Megan Thee Stallion, vagy éppen Brandi Carlile példáját is hozhatnánk. Zara viszont azt mondta: ő ebből nem kér, mert úgy érzi, a jelölés semmibe venné az előző 13 éve munkáját.

Reklám 1

Az előző lemezkiadóm azt mondta, megnézik, tudnak-e nevezni engem a legjobb új előadó kategóriában a Grammy-n. De mondtam nekik, hogy én azt egyáltalán nem akarom. Ezzel ugyanis semmibe vennék az előző 13 évemet, amit előadóként töltöttem. Nem vagyok új előadó

– nyilatkozta a Perfect magazinnak.
Ezért nem akarja Zara Larsson, hogy a legjobb új előadó kategóriában jelöljék Grammy-re.

Persze annak ellenére, hogy nem tekint magára új előadóként, érzi a változást, ami az elmúlt hónapok során bekövetkezett a karrierjében. Úgy fogalmazott, korábban is voltak nagy slágerei, de soha nem érezte azt, hogy egy-egy sikeres dala valami nagyobb dolog felé vezetne – egészen idáig.

Teljes mértékben érzem azt a változást, ami a karrieremben történt, és abban, ahogy az emberek hozzám és a zenémhez állnak. Szerencsés voltam, mert a legelső dalommal, az Uncover-rel hatalmas sikereket értem el Skandináviában. Aztán a Lush Life és a Never Forget You is nagyon jól teljesítettek. De soha nem éreztem azt, hogy egy-egy dalom valami nagyobb dolgok felé vezetne. Inkább az volt az érzésem, hogy volt néhány nagy slágerem, de ezek igazából nem kapcsolódtak hozzám, mint előadóhoz. Szeretem az áttörés szót. Olyan érzés, mintha az egész világ egy időben figyelne rám. Eddig az egyik dalom sikeres volt itt, egy évvel később egy másik dalom sikeres volt ott. Most viszont úgy érzem, hogy minden szépen összeállt.

– fogalmazott.

Természetesen ehhez az is kellett, hogy Zara minden eddiginél közelebb érezze magát az új albumához. Elmondása szerint korábban sokszor készen kapta a dalait, a Midnight Sun-on viszont az összeset ő írta, és pont olyanná alakította az egész érát, amilyennek szerette volna.

Nagyon fiatalon kezdtem. Épp csak betöltöttem a 13-at, amikor aláírtam a lemezszerződésemet. Mindig is én választottam ki a dalaimat, de sok minden készen került elém. Nem igazán tükrözték azt, ki is vagyok én valójában. A Midnight Sun esetében viszont én magam csináltam mindent, pont úgy, ahogy szerettem volna. Én írtam az összes dalt, és én döntöttem el azt is, kikkel szeretném felépíteni ezt a világot

– mesélte.

A Midnight Sun-t tavaly szeptemberben dobta piacra az énekesnő, azóta pedig nincs megállás számára. Egyből a nyakába is vette Európát a turnéjával, majd az Egyesült Államokat járta körbe, számtalan európai fesztiválon, köztük a Szigeten is fellépett, hamarosan pedig ismét az USA, majd Ázsia és Ausztrália felé veszi az irányt. Emellett az új zenéjén is dolgozik, így, ha egyszer véget ér a Midnight Sun éra, valószínűleg nem kell majd sokat várnunk az új korszaka kezdetére.