Keserédes lesz az idei karácsony az Emily Párizsban rajongóinak számára, ugyanis a Netflix megtartja az évek óta tartó jó szokását és az ünnepek alatt mutatják be a sorozat új évadát. Mint tudjuk, az idén december 24-én érkező 6. évad lesz az utolsó, amivel le is zárják Emily kalandjait Párizsban, Rómában vagy éppen valahol Görögországban, ki tudja már követni ezt a nőszemélyt.
A Lily Collins nevével fémjelzett sorozat befejező etapjából a bejelentéssel egyidőben meg is kaptuk az első képeket – érdekesség és teljesen spoiler mentes, hogy az évad első felét Görögországban vették fel, majd később folytatták csak a munkálatokat Párizsban.
Azt akartam, hogy az utolsó évad legyen az Emily Párizsban történetének legnagyobb kalandja. Elképesztő helyszíneken forgattunk, Görögországot pedig már régóta be akartuk mutatni, mennyire lenyűgöző.
A 6. évadban az ambíció és a romantika új korszakába lépve Emily olyan meghatározó döntésekkel néz szembe, amelyek próbára teszik a hűségét. De ahogy a váratlan munkahelyi konfliktusok és az átalakuló kapcsolatai arra kényszerítik, hogy újraértékelje, hol is rejlik a valódi jövője, meg kell hoznia egy végső döntést a karrierje, a szíve és a Párizsban felépített élete között.
A sorozat befejező évadában biztosan visszatér Lily Collins (Emily Cooper), Philippine Leroy-Beaulieu (Sylvie Grateau), Ashley Park (Mindy Chen), Lucas Bravo (Gabriel), Samuel Arnold (Julien), Bruno Gouery (Luc), William Abadie(Antoine Lambert), Lucien Laviscount (Alfie), Minnie Driver (Princess Jane), és Paul Forman (Nico) is.











