Matthew McConaughey és Kate Hudson is visszatérhetnek a folytatásban.
A Nem férek a bőrödbe és Az ördög Pradát visel után újabb ikonikus 2000-es évekbeli film kap több mint két évtized után folytatást. A Paramountnál készülőben van ugyanis a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? 2. része, ráadásul a tervek szerint az eredeti főszereplők, Matthew McConaughey és Kate Hudson is visszatérnek benne.
A munkálatok egyelőre nagyon korai fázisban vannak, így a történetről még semmit nem tudni. A Variety forrásai szerint jelenleg a projekt forgatókönyvíróját keresik, így a szereplőválogatások csak később esedékesek. Az viszont már biztos, hogy a film egyik producere Kate Hudson lesz.
A Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? 2003-ban jelent meg, és hamar a romantikus vígjátékok műfajának egyik meghatározó alkotásává vált. A történet szerint Andie Anderson újságíró egy cikk kedvéért elhatározza, hogy mindent megtesz azért, hogy egy férfi tíz nap alatt szakítson vele. Kiszemeltje Benjamin Barry, a reklámszakember, aki közben fogadást köt a kollégáival, hogy tíz nap alatt eléri, hogy egy nő beleszeressen.
Miközben Andie szándékosan próbára teszi Benjamin türelmét azzal, hogy igazi pokoli barátnőként viselkedik, a srác igyekszik elnyerni a lány szerelmét – egyikük sem tudva arról, hogy a másik valójában egy fogadás és egy cikk kedvéért vesz részt a kapcsolatban. Természetesen az abszurd körülmények ellenére is egymásba szeret a két főhős.

Kate Hudsont utoljára tavaly láthattuk a mozivásznon a Song Sung Blue című filmben, mely pár héttel ezelőtt érkezett meg a SkyShowtime-ra. Jelenleg a Hello & Paris című romkomját forgatja, emellett pedig a Netflix A legértékesebb játékos című sikersorozatában is láthatjuk.
Matthew McConaughey hét év kihagyás után idén tér vissza a mozivászonra A mézkirály című filmben, melynek hazánkban szeptember 3-án lesz a premierje, hamarosan pedig jön a Brothers című sorozata is, amiben saját maga fiktív változatát alakítja.
A színész egyébként egy friss interjúban elárulta, hogy az összes filmje közül még mindig a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? után kapja a legtöbb pénzt, és a kedvenc romkomjának nevezte, amiben valaha is szerepelt.
Valószínűleg az a kedvenc romantikus vígjátékom, amiben valaha is szerepeltem, és nagyon sokan szeretik. Ráadásul az összes filmem közül ebből származik a legtöbb utólagos bevételem. A többi a nyomába se ér. A Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alatt? a romkomok egyik meghatározó filmje, ami tényleg kiállta az idő próbáját
– nyilatkozta.



