Valami fixen nincs rendben Asnikkóval, de pont ezt imádjuk benne.
Az idei Szigeten is több száz előadó lépett színpadra, köztük olyan világsztárok, mint Zara Larsson, sombr, a Twenty One Pilots, a Bring Me The Horizon, Natasha Bedingfield, vagy éppen Skrillex. Rengeteg műfaj és stílus képviseltette magát, így szinte lehetetlen egy kedvenc koncertet választani az öt napos programból. Ha azonban mégis egyetlen egyet kéne kiemelni, nekünk Ashnikko fellépése vitte a prímet, ugyanis senki nem építette fel annyira a saját világát a fesztiválon, mint ő.
Ashnikko finoman fogalmazva is egy megosztó előadó. A Covid-érában robbant be a köztudatba az olyan slágereivel, mint a Stupid, a Daisy, vagy éppen a Slumber Party, erre pedig erősen rásegített a TikTok, ahol futótűzként terjedtek ezek a szerzemények. A sztár azonban emiatt egy másodpercig sem változtatott a stílusán, és nem próbált meg megfelelni a mainstreamnek. Egy olyan jelenség maradt, akit vagy nagyon szeret az ember, vagy ki nem állhat, középút pedig nem igen van.
A Szigetre a tavalyi Smoochies című korongjával érkezett, és augusztus 12-én, éjfél előtt egy kicsivel kalauzolta el a közönséget a saját kis világába, smoochie world-be, a Revolut sátorban, amit szépen meg is töltött. Láttuk már az előadót három évvel ezelőtt az előző turnéján, Dublinban, így biztosak voltunk benne, hogy ezúttal is egy különleges produkciónak lehetünk szemtanúi, de személy szerint direkt nem néztem videókat az előző koncertekről, hogy minden meglepetés legyen élőben. És minden pozitív meglepetés is volt.
A színes díszlet közepén volt egy apró ajtó, ezen keresztül mászott ki a színpadra Ashnikko. A turné története szerint az előadó bulizni indul, és a táskájában keresi a szájfényét, amikor is rábukkan a kis ajtóra – igen, a táskája alján – és ezen keresztül mászik be a fellépésére. A koncertjei alatt teljes mértékben átszellemül a sztár. Egy karaktert ölt magára, amit csak ritkán tör meg – Budapesten is szinte csak akkor tette, amikor bejelentette, hogy az utolsó dala jön, majd elköszönt a rajongóktól. A karakter, amit hoz, pedig hangos, szexi, magabiztos, egy kissé zavarba ejtő, és teljes mértékben, mondhatni gátlástalanul önmagát adja.
Szóval, miután az előadó bemászott a táskáján keresztül smoochie world-be, elindult a show. A védjegyének számító, kék hajában egy fejdísz volt, az arcán az új lemeze tematikájához hűen rúzsnyomok és csillagok, a melltartóját végig ceruzák borították, emellett pedig csak egy fűzőt és egy bugyit viselt. Két táncos volt mellette a színpadon, és volt is dolguk bőven. Ashnikko ugyanis végigtáncolta az egész fellépést, úgy hogy közben végig élőben rappelt és énekelt. Meg merjük kockáztatni, hogy többet táncolt a koncert alatt, mint Zara Larsson egy nappal korábban.
A setlist nagy részét a Smoochies dalai tették ki. A Sticky Fingers-zel nyitott, majd olyan dalok csendültek fel élőben, mint a Microplastics, a Lip Smacker, a Smoochie Girl, a Trinkets, Chichinya, ami előtt ugattatta a rajongókat, majd pórázon vezette a háttértáncosait, a szexi Wet Like, a bulizós Full Frontal és az I Want My Boyfriends to Kiss, ami a show egyik fénypontja volt, vagy éppen az Itty Bitty. Egy önbizalombombát is dobott a sátorra a sztár. Azt mondta a rajongóinak, ha a párjuk nem imádja még a legutolsó szőrszálat is a lábujjukon, akkor bizony nem ő az igazi – és milyen igaz tőle.
Bár korábbi dalokból jóval kevesebb volt, azért előadott párat. Felcsendült a Stupid, a You Make Me Sick!, a Cherry Chokehold Python, és persze a Slumber Party és a Daisy sem maradhattak ki. És a végén megnyugodhattunk, ugyanis meglett a szájfény, amit az intróban keresett.
Rengeteg, tényleg rengeteg fenomenális koncertet láthattunk idén a Szigeten, de amit Ashnikko művelt, az egyik sem tudja überelni. Egy olyan élmény őt élőben látni, amit nem is igazán lehet átadni sem egy beszámolóval, sem egy képgalériával, sem pár telefonnal felvett videóval. Ezt tényleg át kell élni. Ha most lemaradtatok volna róla, menjetek el a következő turnéjára – ráértek majd akkor megköszönni.



