A megpróbáltatásai után végre boldogan és egészségesen állhatott az egyik kedvenc fesztiválja színpadára az énekes, és ez meg is látszott rajta.
Lewis Capaldi számára nem volt könnyű az elmúlt pár év. Szinte közvetlenül a Covid-éra előtt ismerte meg a nevét az egész világ az olyan slágereinek köszönhetően, mint a Someone You Loved, vagy éppen a Before You Go, majd a világjárvány után gőzerővel népszerűsítette a zenéjét a turnéival és fesztiválfellépéseivel, csakhogy az egészsége közbeszólt. 2023-ban, a karrierje csúcsán szünetre kellett mennie a szorongása, a pánikrohamai, és a Tourette-szindrómája miatt, és majdnem két évig el volt tűnve a nyilvánosság elől. Tavaly nyáron azonban visszatért a színpadra, pár nappal ezelőtt, augusztus 13-án pedig a Sziget nagyszínpadán adott koncertet, így a magyar közönség élőben is megbizonyosodhatott afelől, hogy az énekes boldogabb mint valaha, és nem mellesleg imádja Budapestet és hazánk legnagyobb fesztiválját.
Lewis nem először lépett fel a Szigeten. 2018-ban járt nálunk először, amikor még csupán feltörekvő előadó volt, majd 2022-ben visszatért a fővárosunkba. Kétségkívül az idei koncertje volt a legjobb, hiszen végre tényleg látszott rajta, hogy élvezi, amit csinál, és ami a legfontosabb, hogy rendben van az egészsége. Bár nem headlinerként adott koncertet a fesztiválon a sztár – utána még a Florence + The Machine varázsolta el a közönséget – a nagyszínpad előtti teret szinte teljesen megtöltötte. Az első pár dala után, amikor végignézett a tömegen, el is hagyta a száját jó pár elégedett „yes”, mielőtt kijelentette volna:
Egész nyáron a Szigetet vártam. Végig az volt a fejemben, hogy mikor leszünk már a Szigeten? És most végre itt vagyunk.
A fellépése során többször kiemelte, mennyire szereti ezt a fesztivált, és Budapestet is. Elmondása szerint különleges kapcsolata van a Szigettel, hiszen most harmadjára járt itt, és a karrierjének három különböző szakaszában lépett színpadra nálunk.
Lewis a Hollywood, Grace és a Heavenly State of Mind trióval nyitott, amik saját bevallása szerint is a legvidámabb dalai, így ezután már csak depressziós és szomorú szerzemények vannak a tarsolyában. De ha körbenéztünk a közönségen, senkin nem láttuk, hogy szomorú lett volna. Igen, érzelmes volt az előadó fellépése, de sokkal inkább volt mondható egy nagy, közös, megkönnyebbülést hozó fellélegzésnek, mint egy sírós, magadba fordulós koncertnek. Aki ismeri a sztár munkásságát, az már előre tudhatta, hogy hatalmas látványelemekre nem számíthatunk tőle. Még a színpadon lévő kivetítőn sem háttérvideók mentek, hanem maga a fellépés elevenedett meg rajta. És pontosan ez volt a varázsa.
Az énekes zenéje önmagáért beszél, a közönség pedig imádta az őszinteségét, ami a dalaiban megjelenik, és a mindenféle körítés nélküli egyszerűségét, ami a megjelenésétől kezdve – egyszínű póló, fekete nadrág – a színpadképig átjárta a koncertet. Lewis célja az volt, hogy a dalain keresztül kapcsolódjon a tömeggel, a közönség tagjai kapcsolódjanak egymással, és egy igazi közösségi élményt tudjon teremteni, ami sikerült is neki. Ilyen egy tökéletes fesztiválfellépés.
Az előadót még harmadik alkalommal is szemmel láthatóan teljesen elvarázsolta a Sziget. Már az elején meg is jegyezte, hogy lehet, hogy a kelleténél többször fog elkalandozni a figyelme, hiszen kissé odahallatszott egy másik színpadon zajló koncert, ahol jóval pörgősebb zenét játszottak, és pont vele szemben volt a bungee jumping, ami teljes mértékben lenyűgözte.
Neee, ne ugorj
– viccelődött.
Sőt, egy ponton „meg is kérdezte” az épp ugró személytől:
Pont ezalatt a koncert alatt? Ennyire rosszak a dalok?
Persze egyáltalán nem voltak rosszak, Lewis hangja pedig továbbra is elképesztő élőben. Felcsendült többek között a Love the Hell Out of You, az első nagy slágere, a Bruises, a Before You Go, a többinél is érzelmesebb The Day That I Die, a pörgős Forget Me, a Have You Ever Seen the Rain? feldolgozás, Katy Perry Teenage Dream című megaslágeréből is énekelt egy keveset, a fellépést pedig a Someone You Loved-dal zárta, amit mindenki vele énekelt.
Maga az énekes is kiemelte a színpadon, hogy jó érzés visszatérnie úgy, hogy fizikailag és lelkileg is jól van és boldog, ez pedig legalább annyira megmelengette a szívünket, mint maga a koncert. Elmondása szerint biztos, hogy jön még Budapestre, mi pedig alig várjuk.



