Az előadó filmet készít, ezért törölte az európai koncertjeit.
Rossz hírrel jött Melanie Martinez az európai rajongóinak. Az előadónak jelenleg is fut a Hades: The Sacrifice elnevezésű koncertsorozata, azonban a kontinensüket mégsem fogja körbejárni vele. A 10 európai dátumból hetet ugyanis lemondott, arra hivatkozva, hogy inkább a filmjén dolgozna a koncertek idejében.
Melanie a párizsi, a milánói, a frankfurti, a brüsszeli, a krakkói, a prágai, és a hamburgi fellépéseit törölte. Az amszterdami, a londoni, és a manchesteri koncertjei meg lesznek tartva.
Számos Európát érintő nehézség, valamint a közelgő filmem szoros időbeosztása miatt szomorúan kell bejelentenem, hogy a párizsi koncerttel kezdődően egészen a hamburgi fellépésig minden koncertem elmarad. Mindig arra törekszem, hogy a lehető legtöbbet nyújtsam a fellépéseimen, és ez a turné eddig hihetetlen élmény volt. Ugyanakkor a művészetemnek és ennek az érának vannak más fontos részei is, amelyek ugyanekkora figyelmet érdemelnek. Mostanra világossá vált, hogy a jelenlegi turnébeosztás mellett csak jövőre tudnám elkezdeni a film előkészületeit, ami a film és a jövőbeli turnéim csúszását is eredményezné. Nagyon fáj, hogy meg kellett hoznom ezt a döntést, de szeretném, ha tudnátok, hogy még rengeteg koncert vár ránk, és ígérem, amikor visszatérek, valami igazán különlegessel készülök nektek
– írta az Instagram történetében.

Akik az elmaradt koncertek egyikére vettek jegyet, azok a sztár hivatalos honlapján regisztrálhatnak, így exkluzív elővásárlási lehetőséget kapnak majd a következő európai turnéjára.
Melanie hozzátette: hálás a rajongóiank, hogy támogatják a művészetét, és izgatott, hogy ismét filmet készíthet.
Rendkívül hálás vagyok azért, hogy ennyire támogatjátok a művészetemet, és már az is hatalmas izgalommal tölt el, hogy egy lépéssel közelebb kerülhetek ahhoz, hogy ismét filmet készítsek nektek. Köszönöm a szereteteket és a támogatásotokat. Nagyon szeretlek titeket
– írta.
Az előadó idén márciusban dobta piacra a Hades című korongját, melynek hamarosan érkezik a testvéralbuma is. A turnéja július közepén startol el az Egyesült Államokban. Európát szeptemberben járta volna körbe a koncertsorozattal.



