Tegnap este 67 ezer, többnyire kopaszsapkás ember bulizott a stadionban úgy, mintha nem lenne holnap.
A 2010-es évek elején nem telhetett el úgy buli, hogy legalább egy Pitbull sláger ne csendült volna fel rajta, a rapper Miami-életérzését pedig az utóbbi évek során egy új generáció is megtapasztalhatta. Reneszánszát éli ugyanis Mr. Worldwide, így gyorsan a nyakába is vette a világot, és egy nagyszabású turnéra indult I’m Back! vagyis „visszatértem” felkiáltással. A koncertsorozattal ráadásul nem is akármilyen helyszíneket célzott meg – stadionokba vitte el a felhőtlen bulizás köré épülő showt, így hazánkban a 67 ezer férőhelyes Puskás Arénában lépett színpadra tegnap este.
Az előadó a több mint két évtizedet felölelő karrierje során először koncertezett Magyarországon, azonban az eseményt nem is neveznénk pusztán koncertnek, hiszen egy igazi jelenség volt. A sztár rajongói, a Bald-E-k, vagy magyarul „kopaszkák” már egy ideje teljes ünnepi díszbe öltözve mennek a kedvencük fellépéseire. Hogy ez pontosan mit is takar? Kopaszsapkát húznak, amivel ebben a hónapban Guinness-rekordot is döntöttek, felpattintják a napszemüvegüket, nyakkendőt akasztanak a nyakukba, felveszik a legszebb fehér ingjüket, és bajszot illetve szakállat rajzolnak maguknak: magyarul beöltöznek Pitbullnak. A budapesti, közel teltházas koncerten is szinte alig lehetett olyan embert látni a közönségben, aki hétköznapi szettben lett volna.
Már a Puskás felé menet, a metrón is minden második utason kopaszsapi díszelgett. Egy idősebb hölgy mellettem meg is kérdezte a párját:
Ezek ufótalálkozóra mennek?
A legtöbbeknek a nagy kereslet ellenére is sikerült beszerezniük a sapkát, de voltak, akik improvizáltak. Sokan testszínű harisnyával helyettesítették, de voltak olyanok is, akik squishy játékok gumirészét húzták a fejükre. A nyakkendőkből is volt, aki megelégedett egy sima feketével, de sokan inkább a színes, világítós változatot választották. Egy biztos: mindenki, aki beöltözött, kitett magáért, és tett azért, hogy az I’m Back! turné, ha nem is akkora, de az Eras turnéhoz hasonló jelenséggé váljon.
Pitbull pedig tett azért, hogy a koncertje során egy percig se unatkozzanak a rajongói. A stadion 5 órakor nyitotta ki a kapuit, 7 után nem sokkal pedig már jött is az első DJ, aki igazi bulihimnuszokkal tüzelte fel a tömeget. Lil Jon, aki egyébként a karrierje kezdete óta dolgozik Mr. Worldwide-dal, szó szerint felrobbantotta a helyet, majd újabb DJ táncoltatta meg a fanokat, mielőtt a főfellépő megérkezett volna. A kezdésre így már mindenki kellőképpen be volt melegedve, Pitbull pedig teljesen új szintre emelte a bulit.
Pontban a meghirdetett időpontban, 21:15-kor (na jó, 21:16-kor) robbant be a színpadra, megannyi dekoratív táncossal körülvéve, öltönyben, napszemüvegben, a Don’t Stop the Party című megaslágerével. Amikor azt írjuk, hogy nem volt olyan ember, aki nem táncolt volna a helyszínen, azt tényleg úgy is értjük. Egyből az első dal után meg is köszönte a rapper a magyar rajongók szeretetét, ráadásul magyarul, a „köszi” szócskával.
Először is szeretném megköszönni, Budapest, hogy itt lehetünk ma este. Nagyra értékeljük a szereteteket. Szeretném megköszönni nektek, és meg is tanították nekem, hogy mondjátok ezt itt. Köszi! Egy, és csakis egy dolog miatt vagyunk ma itt
– köszöntötte a közönséget.
@musicdailyhu 67.000 kopasz sapka + 1 kopasz 👨🦲 #pitbull #budapest #dale ♬ eredeti hang – MUSICDAILY
@musicdailyhu DALE 👨🦲✌️ #pitbull #budapest #dale ♬ eredeti hang – MUSICDAILY
Természetesen az az egy dolog, ami miatt összegyűlt több mint 60 ezer ember a stadionban, az az, hogy bulizzanak egy nagyot. De erre igazából nem is kellett emlékeztetnie a sztárnak a jelenlévőket, hiszen szemmel láthatóan mindenki tisztában volt vele. Ahogy azzal is, hogy amikor az előadó azt mondja, hogy „dale”, teljes hangerővel vissza kell neki kiabálni ugyanezt.
A látványos, koreográfiával megspékelt show során sláger slágert követett, amiket egyre csak nagyobb ujjongással fogadtak a fanok. Felcsendült például élőben a Hey Baby (Drop It to the Floor), a Hotel Room Service, az International Love, a Rain Over Me, az I Know You Want Me (Calle Ocho), és a We Are One (Ole, Ola) is. A közreműködéseiről sem feledkezett meg Mr. Worldwide, így az On the Floor, az I Like It és a DJ Got Us Fallin’ In Love felkerült a setlistre, többek között a Feel This Moment, a Gasolina, a Timber, a Fireball, és a Give Me Everything mellett. A bulit az utóbbi zárta, a sztár pedig szemmel láthatóan egy kicsit el is érzékenyült a búcsú pillanataiban.
Pitbull a gigaslágerei mellett egy motivációs beszéddel is készült a közönségnek, melyben elmondta, hogy a szeretetnél, az időnél, és a szerénységnél nincsenek fontosabb dolgok az életben. A sztár számára extrán különleges volt a budapesti fellépése, hiszen egy napon volt az édesanyja születésnapjával, akit a színpadon köszöntött fel. A jeles alkalomra magyarul is megtanulta, hogy „egészségedre”.
A koncert során azonban nem az volt a legfontosabb, ami a színpadon történt, hanem az, ami a közönség soraiban. 67 ezer, többnyire kopaszsapkás ember bulizott ugyanis teljes mértékben felhőtlenül és felszabadultan majdnem két órán keresztül, semmi másra nem gondolva, csak arra, hogy a lehető legjobban megélje a pillanatot, amire valószínűleg még hosszú-hosszú ideig emlékezni fog. Ettől vált igazi jelenséggé ez az egész.
Aki pedig most lemaradt volna a Mr. Worldwide-életérzésről, az ősszel még pótolhatja, november 24-én ugyanis az MVM Dome-ban lép majd színpadra Pitbull.



