A színész úgy fogalmazott, nem volt elég nekik az elmúlt 10 év.
Egy évtizeden keresztül láthattuk együtt a képernyőn Millie Bobby Brown-t és David Harbourt a Stranger Things-ben, és bár a Netflix sikersorozata véget ért, úgy tűnik, a két sztár folytatja a közös munkát. A Hoppert alakító színész ugyanis elárulta, hogy több projekten is dolgoznak a széria Tizijével együtt.
Harbour úgy fogalmazott, 10 év nem volt elég számukra, és hamarosan még többet láthatunk majd kettejükből.
Hogy őszinte legyek, Millie-vel jelenleg több [projekten] is dolgozunk együtt. Hamarosan még többet fogtok látni kettőnkből. 10 év nem volt elég
– nyilatkozta a Variety-nek.
Arra nem tért ki, hogy pontosan milyen alkotásokon munkálkodnak Millie-vel, és a publikáció szerint nagyon odafigyelt arra, hogy ne áruljon el idő előtt túl sokat.

A színésznő 11 éves kora óta dolgozott a sorozatbéli apjával, így mondhatni, mellette nőtt fel. A kapcsolatuk pedig az évek során nem volt zökkenőmentes. Tavaly, a Stranger Things utolsó évadának forgatása alatt Millie panaszt tett Harbourra zaklatás vádjával, amire a színész ugyanebben az interjúban reagált először.
Elmondása szerint egy egyszerű nézeteltérésről volt szó csupán, amit végül ketten oldottak meg, annak ellenére, hogy a Netflix belső vizsgálatot indított az ügyben. Hozzátette, hogy különleges a kapcsolata Millie-vel, és nagyon szeretik egymást.
Különleges kapcsolat van köztünk. Nagyon szeretem őt, és ő is engem
– fogalmazott.
Millie-t legközelebb az Enola Holmes 3. részében láthatjuk, de több alkotása is készülőben van, például a Just Picture It című romkom, és egy misztikus sorozat, a Prism is. Harbour szintén számos filmben fog feltűnni a közeljövőben, például a Vérapó 2. részében, a John Rambo-ban, és az A Head Full of Ghosts című pszichológiai horrorban is.



