Mika Abdalla szerint ez egy kis ízelítő abból, hogy mire számíthatunk Allie és Dean párosától a jövőben.
Ismét közös alkotással jelentkezett az Off-Campus két sztárja, Mika Abdalla és Stephen Kalyn, ám ezúttal nem nézhetjük, csak hallgathatjuk őket. A Prime Video sikersorozatának Allie-je és Deanje ugyanis egy erotikus hangoskönyvvel jelentkezett, mely a Quinn appban érhető el. A történet a Rent Free címet kapta, és összesen 3 epizódból áll, az első kettő pedig már meg is jelent.
A sztori két főhőse két teljesen különböző ember, akik igyekeznek eligazodni a diploma utáni felnőtt élet nehézségeiben. Nora egy temperamentumos, karizmatikus és szókimondó festő, aki New Yorkban él, Jack pedig egy beképzeld, és bosszantóan jóképű, egykori sportolóból lett befektetési bankár.

A Rent Free hivatalos leírása a következő: Nora élete 24 óra leforgása alatt hullik darabjaira. Megcsalják, elveszíti a lakását, és hirtelen nem marad hová mennie, ezért jobb híján beköltözik Jackhez, a legjobb barátnője bátyjához. Jack élete a megszokott rutin körül forog: munka, edzőterem, egyéjszakás kalandok, majd ugyanez elölről. Nora érkezése azonban teljesen felborít mindent.
Ami ideiglenes megoldásnak indul, hamar valami sokkal bonyolultabbá válik, és gyorsan elszabadul a káosz. A Rent Free egy magával ragadó romantikus történetbe rántja be a hallgatókat: egy lakás, nulla határ, és két teljesen ellentétes ember.
A Quinnen korábban olyan sztárok tolmácsolásában hallgathattunk erotikus történeteket, mint Tom Blyth, Victoria Pedretti, vagy éppen Christopher Briney. Stephen Kalyn elmondása szerint ő maga A nyár, amikor megszépültem Conradjának köszönhetően hallott először a platformról.
Akkor hallottam először a Quinnről, amikor Chris Briney szerepelt rajta, és utánanéztem, mi is ez. Láttam, hogy egy elég szókimondó, de csodálatos történetmesélő felület. Azt gondoltam: ez jól hangzik, ennek én is a részese szeretnék lenni
– nyilatkozta.
:max_bytes(150000):strip_icc():focal(749x0:751x2)/off-campus-1-051926-b743a7aa6e0e4cbea0ead624a662026d.jpg)
Mika Abdalla hozzátette, hogy az Off-Campusban imádták az emberek Dean és Allie történetszálát, a Rent Free pedig egy kis ízelítő abból, mire számíthatunk tőlük a továbbiakban.
A rajongók teljesen oda vannak Deanért és Allie-ért, hiszen egyenesen izzik köztük a levegő. Ez csak egy kis ízelítő abból, ami még jönni fog. Mindkét páros próbálja különféle álcák mögé rejteni, mennyire vonzódnak egymáshoz. Néha megengednek maguknak egy kis sebezhetőséget, aztán rögtön visszakoznak, mert félnek. Ezt pedig jó móka megmutatni az embereknek.
Érdekesség, hogy a Prime Video sikersorozatának a párosa a második duó, akikkel dolgozik a Quinn. Az első a Heated Rivalry sztárjai, Connor Storrie és Hudson Williams voltak még tavaly decemberben.



