Az énekesnő egyébként már alig várja a visszatérést.
2021 decemberében jelentette be a Little Mix, hogy 10 együtt töltött év után szünetre vonulnak, és nem sokra rá el is kezdték szólóban bontogatni a szárnyaikat. Azóta Perrie, Jade és Leigh-Anne is piacra dobta az első szólólemezét, de többször leszögezték, hogy nem intettek örökre búcsút a bandának, és egyszer biztosan vissza fognak térni. Most éppen Perrie jelentette ki, hogy “száz százalékig” lesz reunion, és arról is kérdezték, hogy milyen felállásban képzeli ezt el.
Az énekesnő úgy fogalmazott, biztos benne, hogy csak hárman állnak majd újra össze, és a 2020-ban kivált Jesy Nelson nem fog részt venni a visszatérésben.
Hárman. Egyértelműen hárman
– nyilatkozta.

Hogy mikor láthatjuk újra együtt minden idők egyik legsikeresebb lánybandáját? Ezt még Perrie sem tudja, de elárulta, hogy sokat beszélnek a reunionról, és ő teljes mértékben készen áll rá.
Teljesen készen állok rá és alig várom. Mindig írunk egymásnak, és poénkodunk rajta, hogy: “Na, vajon mennyi idő van még a visszatérésig? Lesz akkor? Hol van már?” Én meg csak annyit mondok, adjatok legalább egy körülbelüli időpontot. Csak szóljatok, hogy mikor.
Perrie első szólólemeze, mely nemes egyszerűséggel a Perrie címet kapta, tavaly szeptemberben jelent meg. Azóta életet adott a második gyermekének, méghozzá nem is olyan régen, idén januárban, de nem húzta be a féket a karrierjén. Pár nap múlva, május 29-én jön is az új dala, ami a Passenger Princess címet kapta.
Jesy vissza sem szeretne térni
Jesy Nelson 2020-ban vált ki a Little Mixből, a mentális egészségére hivatkozva. Nem sokkal később viszont már szólóban jelentkezett, azonban a szólókarrierje nem volt hosszú életű, és pár dal után el is tűnt a reflektorfényből.
Az énekesnő tavaly májusban adott életet az ikerlányainak, akiket később gyógyíthatatlan SMA-val diagnosztizáltak. A sztár a terhességéről dokumentumsorozatot forgatott, melyben úgy fogalmazott, nem tervez visszatérni a zeneiparba.
Nem vagyok benne biztos, hogy a zeneipar valaha is való volt nekem. Most itt van az is, amin a lányaimmal keresztülmegyek. Mindig is szeretni fogom a zenét, de nem hiszem, hogy valaha is újra zenélni fogok
– árulta el.


