© Christoph Köstlin

Alvaro Soler a Barba Negrában mutatja be új albumát a magyar közönségnek

Alvaro Soler 2026. június 5-én a Barba Negrában új albumát mutatja be a magyar közönségnek

Alvaro Soler napjaink egyik legsikeresebb európai latin pop előadója. A 2010-es évek közepén, debütáló albumán lévő, El Mismo Sol és Sofia című dalaival világszerte a rádiós játszások élére került. Mára ötmilliárd feletti audio- és videólejátszást ért el, havi hallgatóinak száma pedig meghaladja a hatmilliót. 2026. június 5-én a Barba Negrában új albumát mutatja be a magyar közönségnek. A koncertről itt számoltunk be először.

Az El Camino eddigi pályájának útját meséli el, miközben zeneileg új fejezetet nyit. Kevesen érnek el bemutatkozó lemezükkel akkora sikert, mint Alvaro Soler. 2016-ban Sofia című dala hónapokig uralta a rádiós játszásokat. Egyedi, pop- és latin hatásokat ötvöző, spanyol karakterű hangzásvilága és a személyiségéből áradó derű azóta is a védjegyének számít. Az elmúlt években olyan nemzetközi sztárokkal dolgozott együtt, mint Jennifer Lopez, Flo Rida, Juanes, Birdy, David Bisbal, Topic és Nico Santos, akit például a szlovák LoveStream Fesztiválon is elkaphatunk idén nyáron.

Reklám 1

Új albumának címválasztása tudatos volt. Az El Camino dalai Alvaro Soler eddigi pályájának „útját” mesélik el, miközben személyes visszatekintést is adnak.

A debütáló lemezemen szerepelt az El Camino című ballada. Ez volt a kedvenc dalom azon az albumon, a legszívhezszólóbb és a legszabadabb mind közül. Teljes mértékben ezekre az érzésre épülő anyagot szerettem volna írni. Másfél évig tartott a folyamat, a világ különböző pontjain születtek meg a szerzemények. Mind a 16 más-más hangulatot idéz fel

– mesélte egy interjúban Alvaro.

Az El Camino új fejezetet nyit az énekes-dalszerző pályáján. Letisztultabb hangszerelés, személyesebb szövegvilág és tudatos műfaji nyitás jellemzi, melynek részei az akusztikusabb vagy éppen a latin pop gyökereihez visszanyúló, world music elemek. A dalok az identitás, az otthon, a digitalizált világban megjelenő lassulás iránti vágy és a személyes kapcsolatok kérdéseit járják körül. Az új hatások és nézőpontok Alvaro Soler személyes élethelyzetét is tükrözik – előadóként, férjként és családapaként egyaránt: „Vannak pillanatok, amikor ki kell kapcsolni, és nem egy képernyőn keresztül élni, hanem avalóságban. Ezeken a dalokon keresztül újra rátaláltam önmagamra és a zene iránti szenvedélyemre. Különleges érzés, hogy egy összefüggő történetet mesélhetek el, nem csupán különálló dalokat.

jegyvásárlás