Ezt a főszereplőt az eddigieknél sokkal kevesebbet láthatjuk majd A Bridgerton család 5. évadában

Elmondása szerint örül, hogy visszatérhet az új részekben, de nem fog sokat szerepelni bennük.

Javában forog A Bridgerton család soron következő, ötödik évada, melynek ezúttal Francesca (Hannah Dodd) kerül a középpontjába. Még április elején bejelentették, hogy három új színész csatlakozik a Netflix sikersorozatához, pár nappal ezelőtt pedig egy feltörekvő szívtipró nevéről hullott le a lepel, aki egy Lordot alakít majd a képernyőn – most azonban rossz hír érkezett a rajongók számára. Egy főszereplő ugyanis elárulta, hogy az eddigieknél sokkal kevesebbet láthatjuk majd az új epizódokban.

Ő nem más, mint Nicola Coughlan, aki a közönségkedvenc Penelope karakterét alakítja. A színésznő úgy fogalmazott, örül, hogy visszatérhet az alkotásban, de az új évadban nem lesz túl nagy szerepe.

Reklám 1

Már elkezdődött az ötödik évad forgatása, és én nem leszek benne túl sokat. De mindig örülök, hogy visszatérhetek benne, mert őszintén mondom, hogy egy olyan munka, amihez jó visszatérni

– árulta el a Dish podcastben.

Az eddigieknél sokkal kevesebbet láthatjuk majd A Bridgerton család 5. évadában Nicola Coughlant.

A Nicola által megformált Penelope az első évad óta kulcsszerepet játszik a sorozatban, többek között azért, mert ő írta Lady Whistledown lapját, ami nagy felfordulást okozott a társaság tagjai között. A 2024-ben megjelent harmadik évadban aztán a Colinnal (Luke Newton) való kapcsolata került a középpontba, és természetesen a pár meg is kapta a boldog befejezését. Az idei, legutóbbi felvonásban Penelope leteszi a tollalt, és felhagy a Lady Whistledown írásával – helyette valaki más folytatja, amit elkezdett.

Azzal, hogy a készítők ennyire elvarrták a karakter történetszálait, tényleg nem hagytak sok teret annak, hogy Nicola a továbbiakban is főszerepben tűnjön fel a képernyőn. Mi több, a sztár szerint már inkább csak beköszön a többieknek a forgatáson.

Mostanra már elég könnyű dolgom van, mert forgatok pár napig, beköszönök a többieknek, aztán majd két hónap múlva újra találkozunk. A többiek iszonyatosan keményen dolgoznak, én meg csak beköszönök egy kicsit

– tette hozzá.