A színésznő egyáltalán nem szeretné, ha az alakja miatt lenne téma.
Nicola Coughlan már az első évada óta szerves része a Netflix sikersorozatának, A Bridgerton családnak, melyben Penelope karakterét alakítja. A színésznő hamar belopta magát a nézők szívébe, azonban bánatára nem csupán a színészi képességeiről beszélnek az emberek vele kapcsolatban. A többi szereplőhöz képest ugyanis mindig is teltebb volt a testalkata, ez pedig egyeseknél kiverte a biztosítékot – különösen a harmadik évadnál, melyben ledobta a textilt a sztár, és elég sokat mutatott meg a testéből.
A reakciók vegyesek voltak – volt, akinek nem tetszett, hogy egy teltebb színésznő meztelenkedik a képernyőn, és volt, aki ünnepelte ezeket a jeleneteket, és bátornak kiáltotta ki Nicolát, amiért be merte őket vállalni. Neki azonban egyik narratíva sem tetszett igazán.
A sztárt elmondása szerint bosszantották a testére tett megjegyzések, főleg annak fényében, hogy sokat edzett, hogy a legjobb formájában láthassák a nézők.
Furcsa volt, mert a forgatás előtt nagyon sokat edzettem. Tudtam, hogy muszáj leszek, és fogytam is egy csomót. Nagyjából 38-as ruhákat hordtam, sőt, az egyik fűzőm csak 36-os volt. Aztán az emberek elkezdtek arról beszélni, hogy molett vagyok, én meg nem értettem – mennyire elbaszott világban élünk, hogy én vagyok a legteltebb nő, akit látni akarnak a képernyőn?
– nyilatkozta az Elle-nek.

A színésznő egy konkrét esetet is elmesélt, ami nagyon kiakasztotta. Egy rajongó kezdett el neki a testén lovagolni, ő azonban egyáltalán nem akarja, ha az alakja miatt lenne téma, sem pozitív, sem negatív tekintetben.
Egy elég részeg lány kezdte el nekem mondogatni egy mosdóban, hogy a testem miatt szereti A Bridgerton családot. Elkezdett a testemről beszélni, én meg azt hittem, felkötöm magam. Ezt annyira utálom. Nehéz, amikor hosszú hónapokon keresztül dolgozol valamin, amibe mindenedet beleadod, még a családoddal sem találkozol, és a vége az lesz, hogy az emberek arról beszélnek, hogy hogy nézel ki. Ez annyira kurvára unalmas
– fogalmazott.

Nem akar a testpozitivitás szószólója lenni
A sztár hozzátette, hogy nem szeretne a testpozitivitás szószólója lenni, ennek pedig az oka, hogy soha nem foglalkoztatta igazán ez a téma.
Néha kiakasztja az embereket, amikor ezt mondom, de nem igazán érdekel a testpozitivitás. Kiskoromban soha nem gondoltam erre. Soha nem volt az, hogy ránéztem egy színészre, és a testén kezdtem el agyalni. Sok minden van, amiért lelkesedem, de ez pont nem tartozik közéjük. Ez valaki más terepe, nem az enyém.
– árulta el.



