Ha sikerült magukat a tervekhez tartani, a Netflixes, élőszereplős Scooby Doo sorozatot most áprilisban kezdik forgatni.
Hetekkel ezelőtt cikkeztünk arról, hogy megvannak a Netflixes élőszereplős Scooby-Doo sorozat főszereplői, akik közül McKenna Grace-ről már a többiek előtt lerántották a leplet a készítők. A hírek szerint a forgatások mostanában kezdődtek, korábban pedig 14-17 év közötti színészeket castingoltak a főbb szerepekre.
A történet szerint Bozont és Diána régi barátok, akik az utolsó nyári táborukat élvezik. A nyaralás kellős közepén azonban egy kísérteties rejtélybe bonyolódnak, melynek a középpontjában egy magányos és elveszett német dog áll, aki lehetséges, hogy egy természetfeletti által elkövetett gyilkosságnak volt szemtanúja.
Egyesítik hát az erejüket egy gyakorlatias városi lánnyal, Vilmával, aki nagyon otthon van a tudományok terén, és egy kissé furcsa, de annál jóképűbb sráccal, Freddyvel, hogy fényt derítsenek az igazságra. Azonban az ügy egy valóságos rémálomba sodorja a csapatot, és az a veszély fenyegeti őket, hogy az összes tiktukról lehull a lepel.
Pár órája pedig több közös képet tett ki a főszereplőket alakító Tanner Hagen (Bozont), Abby Ryder Forston (Vilma), Maxwell Jenkins (Fred) és a már emlegetett McKenna.
A Netflix első körben 8 epizódot rendelt be a sorozatból. A forgatás nagyjából egy hónap múlva, egészen pontosan április 27-én veszi kezdetét Atlantában, és egészen szeptemberig fog tartani. Arról egyelőre nincs hír, hogy mikor láthatjuk újra akcióba lendülni a Rejtély Rt.-t.



