A színésznő korábban többször beszélt nyíltan a testképzavaráról.
Nemrég Margot Robbie árulta el, hogy egy fogyikönyvvel akarta a tudtára adni egy férfi színésztársa, hogy szerinte kevesebbet kellene ennie, most pedig Lili Reinhart mesélt egy hasonlóan felháborító élményéről. A színésznő éppen a legújabb, Forbidden Fruits című filmjét népszerűsíti a szerelőgárda többi tagjával, egy friss interjúban pedig arról kérdezték, a munkája során kapott-e valaha olyan megjegyzést, amit magára vett.
A sztárnak nem kellett sokat gondolkoznia a válaszán.
Igen. Amikor egy férfi rendező odajött hozzám, csendben közelebb hajolt, és azt mondta: „Húzd már be a hasad egy kicsit jobban”
– emlékezett vissza.

A színésztársai, akikkel az interjút készítette, vagyis Lola Tung, Victoria Pedretti és Alexandra Shipp persze egyből kiakadtak, és a rendező nevét követelték. A férfi szerencséjére azonban Lili volt elég jó fej ahhoz, hogy ezt ne ossza meg a nyilvánosság előtt – helyette megígérte a három színésznőnek, hogy később elmondja nekik.
Lili korábban többször beszélt nyíltan a testképzavaráról, ami miatt étkezési zavar is kialakult nála, és elmondása szerint a dolog odáig fajult, hogy pár évvel ezelőttig a gondolatai 99%-a a testalkata körül forgott. Ennek fényében különösen bántó lehetett számára a rendező kéretlen megjegyzése.
@cosmopolitan Trust, we will all be hexing whoever this man is @Lili Reinhart! #AlexandraShipp #LolaTung #VictoriaPedretti #ForbiddenFruits ♬ original sound – Cosmopolitan
A Forbidden Fruits című horror-vígjáték egyébként Lily Houghton színdarabja alapján készült, és három nőről szól, akik nappal egy ruhaboltban dolgoznak, éjjel pedig boszorkánykultuszt működtetnek az üzlet alagsorában.
Az amerikai premier március végén volt, arról viszont egyelőre nincs hír, hogy Magyarországra mikor jön a film.



