Anne Hathaway megígértette Az ördög Pradát visel 2. producereivel, hogy nem lesznek csontsovány modellek a filmben

A színésznőt aggasztotta, amit a valóságban a kifutókon látott.

Pontosan 20 évvel Az ördög Pradát visel premierje után érkezik a folytatás, mely hazánkban április legvégén kerül a mozikba. Két évtized leforgása alatt, ahogy a filmbéli karakterek életében, úgy a valóságban is rengeteg minden változott. Például sokkal nagyobb érdeklődés övezte a második rész munkálatait, mint anno az elsőét, és a világ legnagyobb tervezői már boldogan biztosítottak ruhákat az alkotáshoz – azonban Meryl Streep elmondása szerint a kifutókon sajnálatára nem látott nagy változást.

A film szereplőgárdája több divatbemutatón is részt vett a Milánói Divathét során, az ikonikus Miranda Priestly-t alakító színésznőnek pedig egyből szemet szúrt, hogy a modellek még mindig ijesztően vékonyak.

Reklám 1

Szíven ütött, hogy nemcsak mennyire gyönyörűek és fiatalok – nekem mindenki fiatalnak tűnik – de rémisztően soványak is voltak a modellek. Azt hittem, ezen már évekkel ezelőtt túllendültünk

– nyilatkozta a Harper’s Bazaarnak.

Anne Hathaway nem akart csontsovány modelleket látni Az ördög Pradát visel 2. részében.

Meryl Streep elmondása szerint ez a film másik sztárjának, Anne Hathaway-nek is feltűnt. Egyből a producerek elé is állt, és megígérette velük, hogy Az ördög Pradát visel folytatásában nem lesznek csontsovány modellek.

Ez Annie-nek is feltűnt, és egyenesen a producerekhez ment az aggályaival. Megígértette velük, hogy a divatbemutatón, ami a filmben lesz, nem lesznek csontsovány modellek. Ő tényleg kiáll azért, amiben hisz

– árulta el Meryl Streep.

Erre számíthatunk a folytatásban

Az ördög Pradát visel második részének középpontjában Andy Sachs (Anne Hathaway) karaktere áll, aki szerkesztő lesz a Runway magazinnál, így ismét kapcsolatba kerül az egykori főnökével, Mirandával (Meryl Streep), akinek régen a második asszisztense volt. A páros, ahogy megpróbál új életet lehelni a magazinba, szembe találja magát Emily-vel (Emily Blunt), Miranda egykori első asszisztensével, aki mára már egy befolyásos üzletasszonnyá vált.

A folytatásban Stanley Tucci is visszatér, mint Nigel, és olyan színészeket láthatunk még benne, mint Justin Theroux, Lucy Liu, Pauline Chalamet, vagy éppen Simone Ashley.

A film rendezője úgy fogalmazott, a már jól ismert karaktereken meg fog látszani, hogy eltelt 20 év az első felvonás óta.

A szereplők húsz évvel előrébb tartanak a karrierjükben, egészen más életszakaszban vannak, és közben a média világa is teljesen átalakult. A folytatás egy negyvenes nő története, és arról szól, hogyan tanul meg megbékélni a világgal olyannak, amilyen a valóságban, nem pedig olyannak, amilyennek látni szeretné

– nyilatkozta David Frankel.

Az ördög Pradát visel 2. április 30-án jön a magyar mozikba.