Az idei év után egy ideig biztosan nem hallunk majd a színésznő felől.
Kétség nem fér hozzá, hogy az idei Zendaya éve lesz. Áprilistól a csapból is ő fog folyni, ugyanis egy rakat filmje és sorozata érkezik 2026-ban, és egészen az év végéig be van táblázva.
Április 2-án kerül a hazai mozikba a Robert Pattinsonnal közös filmje, a Kész dráma, majd 13-tól már Rue-ként láthatjuk az Eufória várva várt harmadik évadában. Július közepén az Odüsszeia című filmben fog feltűnni, a hónap végén pedig ismét MJ bőrébe bújik a Pókember: Vadonatúj napban. Az évet a Dűne harmadik felvonásával zárja decemberben.
:max_bytes(150000):strip_icc()/GettyImages-2268186691-ee39142a76e743b28502acecf4439483.jpg)
A színésznő egy friss interjúban úgy fogalmazott, nagyra értékel mindenkit, aki támogatja a karrierjét és a filmjeit, de egy kicsit tart is attól, hogy egy ilyen év után az embereknek elegük lesz belőle.
Remélem, az embereknek nem lesz nagyon elegük belőlem. Nagyra értékelek mindenkit, aki bármilyen módon támogatja bármelyik filmemet és a karrieremet. Tényleg nagyon értékelem, és ahogy mondtam, remélem, senkinek nem lesz nagyon elege belőlem az év végére
– kezdte.
Éppen azért, hogy ne utálja meg a nagyközönség, amiért mindenhol ott van, jövőre egy kis szünetre tervez menni.
Ezután egy kis szünetre fogok menni. Egy időre el fogok tűnni
– árulta el.



