Az alkotás, melyben Avan Jogia is feltűnik, májusban jön a mozikba.
Hamarosan a mozivásznon is megelevenedik a sárga, foltos falak és a végtelennek tűnő tér internetes horror-mítosza. A YouTube-sorozata után a csupán 20 éves Kane Parsons rendezésében érkezik a Backrooms – Hátsó szobák című film, melynek most az első előzetese is befutott.
A nyugtalanító horror középpontjában egy terapeuta áll. A nő az eltűnt páciense nyomába ered, miután a férfi arról beszélt, hogy egy titokzatos átjáró jelent meg neki egy bútorüzlet alagsorában, ami egy furcsa, üres térbe vezette őt.
Az alkotás két főszerepében Chiwetel Ejiofort és Renate Reinsve-t láthatjuk majd, mellettük pedig olyan színészek tűnnek fel benne, mint Mark Duplass, Finn Bennett, Lukita Maxwell, és Avan Jogia.
A Backrooms – Hátsó szobák május 28-án jön a magyar mozikba.
De mi is az a Backrooms?
A Backrooms legendája 2019-ben ütötte fel a fejét egy felújítás alatt álló hobbiboltról készült képnek köszönhetően.

A mítosz szerint a Backrooms egy hosszú, furcsa és végtelennek tűnő tér, ahová az ember véletlenül kerül, ha kicsúszik a valóságból. Általában sárga, foltos falak, nedves szőnyeg, ismétlődő, labirintusszerű szobák és zúgó, fluoreszkáló lámpák jellemzik – na meg persze az az érzet, hogy nem vagy egyedül.
Kane Parsons egyébként 2022-ben indította útjára a furcsa, dimenziószerű helyről szóló websorozatát, melynek az epizódjain milliós megtekintés van – az első részét például több mint 73 milliószor nézték meg – így nem meglepő, hogy az A24 filmet készített belőle.



