Hamarosan a szomszédos Bécsben csíphetjük el az énekest.
Tavaly nyáron jelent meg Conan Gray legújabb albuma, a Wishbone, hamarosan pedig folytatódik a lemez története. Érkezik ugyanis a deluxe változat, melynek az első dalát már hallgathatjuk is.
A The Best már ismerős lehet a rajongók számára, hiszen felkerült az énekes turnéjának a setlistjére, még azelőtt, hogy megjelent volna. Most pedig végre a stúdióverzióját is megkaptuk, egy dalszöveges videó kíséretében.
A Wishbone (Deluxe) április 24-én érkezik. Összesen 5 új dal kap helyet, és Conan elmondása szerint ezek nem olyan szerzemények, amik az első körben nem kerültek fel a korongra. Teljesen új számok, amik a lemez megjelenése után születtek, és a következő fejezetet szimbolizálják számára.
Az elmúlt évben, mikor megjelent a Wishbone, és turnéztam is vele, úgy éreztem, maradt még pár dolog, amit szeretnék elmondani. Néhány lap még hátra volt. Néhány kívánság még nem teljesült. Ezért elvonultam a hálószobámba, koncerthelyszínek pincéibe, hotelekbe, és megírtam a Wishbone (Deluxe)-ot. Ezek a dalok nem olyan számok, amik nem kerültek fel az albumra. Mind új dalok, amelyeket a Wishbone után írtam, olyan érzésekből, amikhez csak az album megjelenése után tudtam eljutni. Olyan érzések ezek, amelyeket nem tudtam kifejezni akkor, amikor a Wishbone-t írtam, mert még mindig a kellős közepén voltam annak a viharnak, ami inspirálta. Ezek a dalok nem kimaradt oldalak, hanem a következő fejezet
– írta az Instagram oldalán.
A Wishbone világkörüli turné májusban ér Európába, hozzánk legközelebb pedig Bécsben csíphetjük el az előadót június 1-én.



